Az egyre növekvő globális átoltottság ugyan csökkenti az egészségügyi szolgáltatások terhelését, az üzleti szférában továbbra is gondot jelenthet, ha a megfelelő védettséggel nem rendelkezőknek koronavírus-fertőzés miatt önkéntes karanténba kell vonulniuk.
A 2019-ben alapított Vatic olyan betegellátási modellt szeretne megvalósítani, amely a "laborvizsgálatot viszi a beteghez", segítve az akut betegségek korai felismerését. A brit egészségügyi tech-startup 6,37 millió dollárt gyűjtött a nyál-mintavételen alapuló, fájdalommentes otthoni Covid-19 tesztelés megvalósítására. – írja a BusinessCloud.
A briteknél bevált
Kutatók szerint az új nyáltesztek – amellett, hogy közel olyan pontosak a koronavírus kimutatásában, mint a torok- és orr-mintavételi megoldások – más vizsgálatokkal ellentétben egyszerűbbek és kényelmesebb a használatuk, ami hozzájárulhat a tesztek számának növekedéséhez.
Az egészségügyi vállalat KnowNow antigén-ellenőrző vizsgálatát ugyan már alkalmazzák az Egyesült Királyságban, a Vatic az új befektetést arra fogja felhasználni, hogy a technológiát globálisan kiterjessze és felgyorsítsa más akut betegségek körében, ahol a gyakori tesztelés a kezelések lényeges részét képezi.
A termék kevesebb mint 15 perc alatt képes azonosítani a fertőzést nagyon magas pontosság mellett, ellentétben a meglévő antigén-tesztelési megoldásokkal, amelyeknél 200 elvégzett tesztből 1 tévesen pozitív eredményt mutat. Továbbá a vállalat szerint a technológia immunis a vírus lehetséges mutációival szemben, ezért variánsoktól függetlenül pontos képet fog adni.
Mindemellett a készlethez párosul egy saját alkalmazás is, amivel lehetőségünk van megosztani az otthoni teszteredményeket a háziorvossal, munkahellyel és egyéb szolgáltatásokkal.
Munkahelyeknek tervezték
A vállalat vezető kiskereskedelmi, közlekedési és vendéglátóipari cégekkel dolgozik együtt, hogy a technológiáját valós környezetben tesztelje. Alex Sheppard, a Vatic társalapítója és vezérigazgatója szerint:
A Covid-19 gyorstesztek közelmúltbeli csökkenésének egyik oka a mintavételi technika, mivel jelenleg nagyon kényelmetlen és nehézkes az emberek számára.
Úgy vélik, hogy az egészségügyben jelenleg a legnagyobb kihívást az egyenlő hozzáférés és az egészségügyi információk azonnali megszerzése jelenti. Továbbá a vizsgálatok elvégzése és a betegség előrehaladásának követése – a kórházi látogatásokra támaszkodva – a vártnál több időt vesz igénybe.
Meg kell szüntetni a tömeges tesztelés kényelmetlen módszereit, valamint csökkenteni kell a koronavírus újabb hullámai által okozott zavarokat az irodákban, iskolákban és vendéglátóhelyeken, ha vissza szeretnénk térni a régi kerékvágásba – tette hozzá a Vatic vezérigazgatója.
A cég legutóbbi adománygyűjtését a LocalGlobe és a Hoxton Ventures vezette az Entrepreneur First részvételével, valamint az Oxford Foundry és az Innovate UK is támogatta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot