Megindult a jegesedés a Balaton déli partján, ahol a hideg, fagyos éjszakák után mínusz öt, mínusz hat fokig is csökkent a hőmérséklet vasárnap reggelre – jelentette az Időkép.

Ugyanakkor az egyelőre esélytelen, hogy befagyjon a Balaton, különösen azok után, hogy karácsonyra tavaszias meleggel érkezik meg a melegfront.

15 fokban díszíthetjük a karácsonyfát

Az már az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) középtávú előrejelzésében szerepel, hogy december 24-én szombaton, szenteste napján többnyire erősen felhős idő valószínű. Néhol gyenge záporeső előfordulhat. Az élénk déli, délnyugati szél helyenként megerősödik.

Hajnalban 0 és plusz 6, kora délután 5 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Karácsony első napján, vasárnap közepesen felhős idő a legvalószínűbb. Néhol kisebb eső, zápor nem zárható ki. A nyugati, délnyugati szél olykor megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet 0, plusz 5, a maximum-hőmérséklet 5, 12 fok között alakulhat.

A hétvégén már lehetett síelni és szánkózni a Normafán

Sportolásra alkalmas szórt hóval várja a szánkózni, sífutni vágyókat a Normafa – közölte a hétvégén a Hegyvidéki Önkormányzat.

A behavazott részeket egyelőre ingyen használhatják a látogatók, ám a későbbiekben a Szent Anna-kápolna melletti sífutópálya, hasonlóan más síterepekhez, díjkötelessé válik, igaz, akkor majd a jegyhez a karbantartott és este kivilágított pályán kívül öltözési, zuhanyozási lehetőség is kapcsolódik.

Az Anna-réti szánkópálya, mely a népszerű játszótér alatt található, a későbbiekben is ingyenesen használható.

A lesiklópálya egyelőre nem üzemel, ám remélik, a következő években ott is elkészülhet a felújítás.

Szibériában mínusz 61 fokot is mértek

A napokban Szibériában megdőlt a hidegrekord: a kelet-szibériai Ojmjakonban, a világ leghidegebb állandóan lakott településén múlt hét hétfő hajnalban mínusz 61 fokot mutattak a hőmérők. Ugyan december elején már előfordultak hasonló minimumok, ez a mostani rekordnak számít.

A hajnali lehűlés után napközben is csak mínusz 58,1 fokig emelkedett a hőmérséklet. A mínusz 60 fok alatti hőmérséklet egyébként még Szibéria e részén is extrémnek számít. Az abszolút hidegrekord eddig mínusz 67,7 fok volt a térségben.

Rekordok azonban nemcsak Szibériában dőltek meg, hanem Magyarországon és más európai országokban is. Nemrég Borsodban mínusz 15 fokot mutatott a hőmérő, az Egyesült Királyságban pedig iskolákat kellett bezárni a kegyetlen hideg és a havazás miatt. Ott akkora volt a köd, a hó és a fagy, hogy nem engedték felszállni a repülőgépeket. Továbbá a svájci hegyekben is szokatlanul hideget mértek.