Az amerikai álláspont szerint a Dehghan-csoport két leányvállalatán keresztül katonai elektronikus alkatrészeket szállított egy olyan mérnökcégnek, amely az iráni hadsereggel és a Forradalmi Gárdával dolgozik együtt - írja az MTI.
A közleményben Shariat-hálózatnak nevezett másik cég az amerikai állítás szerint alumíniumötvözeteket szállított olyan iráni vállalatoknak, amelyek már az amerikai szankciós listán szerepelnek, mivel részt vesznek a perzsa rakéta- és atomprogramban.
A szankciók értelmében a cégek és vezetőik esetlegesen amerikai területen lévő javait zárolják, és tiltás alá helyezik a velük folytatott nemzetközi pénzügyi tranzakciókat is.
Az amerikai pénzügyminisztérium egyúttal büntető intézkedéseket helyezett kilátásba mindazon külföldi pénzintézetek számára, amelyek tudatosan szolgáltatásokat nyújtanak a szankciókkal sújtott iráni vállalatoknak.
Donald Trump amerikai elnök a G7-es országcsoport hétvégén a franciaországi Biarritzban tartott csúcstalálkozóján lehetségesnek mondott egy találkozót Haszán Róháni iráni államfővel. Róháni ennek előfeltételeként szabta az országa elleni szankciók feloldását, amelyre azonban az amerikai elnök nemleges választ adott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Újabb európai országot támadnak az oroszok
Trump embere átveszi a tőzsdefelügyeletet, eljöhet a kriptomennyország

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat
