John Allan, a BBC brit közszolgálati televízió vasárnaponként jelentkező heti politikai magazinműsorában kijelentette: a Tesco – a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, amelynek csaknem 28 százalékos részesedése van a brit szupermarketpiacon – „nagyon keményen” fellép az általa nem törvényszerűnek ítélt áremelésekkel szemben.
Elmondta: a Tesco külön munkacsoportot hozott létre, amelynek feladata az élelmiszer-összetevők és a nyersanyagköltségek figyelése, és ennek alapján kiszámítja, hogy a beszállítók által érvényesíteni kívánt költségemelkedések indokoltak-e.
John Allan hozzátette, hogy
a Tesco már számos beszállítójával összeveszett a kifogásolt árszintek miatt.
A Tesco nagy-britanniai üzleteiben tavaly egy ideig nem lehetett kapni a Kraft Heinz globális élelmiszer-konglomerátum egyes termékeit, köztük a Nagy-Britanniában alapvető élelmiszernek számító, rendkívül keresett paradicsomos konzervbabot, miután az áruházlánc és a szállítócég vitába keveredett az árazásról.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legutóbbi adatai szerint decemberben 10,5 százalék volt a tizenkét havi brit infláció, de a teljes kosáron belül az élelmiszerek árai átlagosan 16,8 százalékkal emelkedtek éves összevetésben.
Eláruljuk, hogy meddig emelkedhetnek az élelmiszerárak
A második félévtől érdemben már nem emelkedik tovább az élelmiszerek ára, ám arra sincs sok remény, hogy olcsóbbá váljon a mindennapi élet. Az árrobbanást kiváltó globális piaci folyamatok ugyanakkor bizakodásra adnak okot, a következő években pedig a fizetések dinamikus emelése kompenzálhatja az új árszintet.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Nagy Márton újabb ludast talált, itt lehet a következő árstop
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Így lökik ki a kocsiból a tulajt a próbakör alatt - rémisztő, ami Magyarországon megy

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle
