Szövetségeseink védelme iránt elkötelezettek vagyunk, erről nem is szabad, hogy félreértés essék. A zaporizzsjai atomerőmű elleni orosz támadásról szóló hírek is arra mutatnak rá, hogy ez a háború mennyire vakmerő és felelőtlen, és mennyire fontos, hogy mihamarább vége legyen, és Oroszország kivonja minden csapatát a térségből - mondta el az MTI szerint Jans Stolenberg a NATO-országok külügyminisztereinek tanácskozása előtt Brüsszelben.

A tanácskozáson részt vevő Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint "Oroszország Ukrajnával szembeni, provokálatlan, előre megfontolt agresszióját követően a NATO gyorsan, egységesen és határozottan fogott össze", és azonnal elindította a gyorsreagálású erőit a szövetség keleti részeibe.

"Ahogy a főtitkár is mondta, a mi szövetségünk védekező erő, nem törekszünk konfliktusra. De ha mégis arra kerül sor, készen állunk rá, és meg fogjuk védeni a NATO-hoz tartozó tagállamok területét" - tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

A háború fokozódik

Jens Stoltenberg szerint az elkövetkező napok valószínűleg még rosszabbak lesznek, több halált, szenvedést és pusztítást hoznak majd, ahogyan az orosz erők keményebb fegyvereket vetnek be, és folytatják támadásaikat az egész országban.

A NATO-főtitkár megismételte, hogy a szövetség nem támogatja az ukrán vezetés kérését, miszerint repüléstilalmi övezetet hozzanak létre Ukrajna felett, hogy megakadályozzák az orosz légicsapásokat. "Megértjük az elkeseredettséget, de a repüléstilalmi zóna bevezetése teljes körű háborúhoz vezethet Európában" - jelentette ki Stoltenberg.

Nincs segítség Ukrajnának

A NATO nem küld csapatokat Ukrajna területére. A szövetségesek egyetértenek abban, hogy a NATO-s katonai gépeket nem lehet bevetni az ukrán légtérben, se csapatokat Ukrajna területén - mondta Stoltenberg. Hozzátette azonban, hogy a NATO felelőssége, hogy megakadályozza "Putyin elnök háborújának" az ukrán határokon kívüli kiterjedését.

Kazettás bombákat dobálnak az oroszok

Láttuk a kazettás bombák használatát, és láttunk beszámolókat más típusú fegyverek használatáról is, amelyek sértik a nemzetközi jogot - mondta a CNN tudósítása szerint Jens Stoltenberg Brüsszelben újságíróknak. A NATO és szövetségesei információkat gyűjtenek és szoros figyelemmel kísérik mindazt, ami Ukrajnában történik.

Üdvözlöm a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését is vizsgálatának elindításáról, mert biztosítanunk kell, hogy az orosz és a fehérorosz elnök felelősségre vonható legyen a tetteiért - mondta Stoltenberg. (A háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi bíróság a héten hivatalosan is elindította  eljárását az ukrajnai helyzet kivizsgálására. Korábban az Amnesty International civil szervezet is jelezte, hogy az oroszok kazettás bombát használtak február 25-én, amikor Ahtirka városában egy óvodát ért találat, és ennek következtében három ember, köztük egy gyerek meghalt.)

Az ilyen fegyverek használata Stoltenberg szerint brutalitás, embertelen és sérti a nemzetközi jogot.

A kazettás bombákat - amelyek nemcsak becsapódáskor okoznak robbanást, hanem több kisebb bombát is tartalmaznak, amelyek széles területen szóródnak szét - a nemzetközi közösség nagyrészt elítéli a polgári áldozatok veszélye miatt, amikor lakott területeken vetik be. (Azonban a kazettás lőszerek, illetve bombák betiltásáról szóló nemzetközi egyezményhez több ország nem csatlakozott, köztük van Oroszország, Ukrajna és az USA is - a szerk.)

Joe Biden amerikai elnök ENSZ-megbízottja, Linda Thomas-Greenfield az ENSZ Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén elhangzott beszédében tiltott fegyverek, köztük kazettás bombák és vákuumbombák használatával vádolta meg Oroszországot, és figyelmeztette az Ukrajnát megszálló orosz katonákat, hogy ne kövessenek el háborús bűnöket.

A CNN tudósítói csapata az elmúlt héten orosz termobarikus, más néven vákuumos bombák kilövését is észlelte - írta a CNN. (A pusztító fegyverekről a 444.hu cikkében olvashatnak.)

Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.