A mesterséges intelligencia (AI) mérnökei rengeteg munkát fektetnek az új funkciók fejlesztésébe, amelyeket aztán a vállalatok inkább félretesznek egy másik mesterséges intelligencia projektre való hektikus átállás kedvéért – írja a CNBC.
Ilyen az egyik nevét elhallgatni kérő Amazon mérnök is, aki azt állítja nem ritka, hogy az éjszaka közepén kell felhívniuk egymást kollégáival, hogy ki tudják javítani az AI funkciós szoftverek egyes aspektusait.
Kapcsolódó
Hasonló nyomásról számolnak be a Google és a Microsoft AI mérnökei is. Óriási terhelés alatt állnak, hogy az új eszközöket piacra tudják dobni és ne maradjanak el vetélytársaiktól.
A mérnökök és az egyéb területen dolgozók elmondták, munkájuk egyre nagyobb részét a befektetői igények kielégítése teszi ki, ahelyett, hogy tényleges problémákkal tudnának foglalkozni a felhasználóik érdekében. Több mérnök is hozzátette, egyre gyakoribb, hogy anélkül kerülnek át az AI csapatokhoz, hogy megfelelő idő állna rendelkezésükre a képzéshez vagy a programok megértéséhez.
Sokan elmondták, hogy munkáltatóik a gyorsaság érdekében figyelmen kívül hagyják a felügyeleti aggályokat, a mesterséges intelligencia éghajlatra gyakorolt hatását és más potenciális károkat is.
Kiderítettük, milyen munkavállaló fél a mesterséges intelligenciától
Egyre több dolgozó fél, de kik ők, hol laknak, és hány évesek? Lapunk a Pulzus segítségével próbált utánajárni, hogy a munkaerőpiac mely szereplői tartanak a leginkább az új technológia térnyerésétől.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat