A kanadai rendőrség pénteken letartóztatott három indiai állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt a tavaly Vancouver egyik elővárosában meggyilkolt szakadár szikh aktivista, Hardip Szingh Nidzsar meggyilkolásához.
A rendőrségi sajtókonferencián azt közölték, hogy a három férfi több éve él Kanadában. Hozzátették, hogy a pénteki letartóztatások nem jelentik a nyomozás lezárását.
Tudjuk, hogy mások is szerepet játszottak a gyilkosságban; meg fogjuk őket találni, le fogjuk őket tartóztatni
– jelentette ki Mandeep Mooker rendőrtiszt, hozzátéve, hogy továbbra is vizsgálják, van-e köze a gyilkosságnak az indiai kormányhoz.
Az ügy diplomáciai konfliktushoz vezetett Kanada és India között, miután Justin Trudeau kanadai miniszterelnök tavaly szeptemberben azt mondta: hiteles bizonyítékok vannak arra, hogy Újdelhi által megbízott ügynökök állnak a gyilkosság mögött.
Az 1997-ben Kanadába érkezett Hardip Szingh Nidzsar egy Indián belüli független szikh tagállam létrehozásáért küzdő mozgalom aktivistája volt. Holttestét tavaly június 18-án a Brit Columbia tartománybeli Surrey-ban, a Guru Nanak Szikh Gurdvara templom parkolójában álló autójában találták meg.
Nidzsart az indiai hatóságok terrorizmus és gyilkosságra való összeesküvés vádjával körözték. A férfi az ellene felhozott vádakat kanadai sajtójelentések szerint mindig is tagadta.
A világon Kanadában van a legnagyobb szikh diaszpóra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Meghalt Chris Rea
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek