Az inflációs sokkon a világ a vártnál előbb túljutott, miközben az amerikai gazdaság húzott, az európai gyengélkedett. Tardos Gergely, az OTP elemzési központjának vezetője szerint ez változni fog idén: az USA növekedése lassul, Európa magára talál. A kamatvárakozási várakozások túlzottak lettek, a piac lényegében arra számít, hogy idén a kamatcsökkentési ciklus nagyja lezajlik a két legfőbb jegybank esetében, ez azonban nem reális, amit már a jegybankárok is jeleztek.

Bérdinamika, óvatos növekedési várakozások

Ennek egyik oka a bérdinamika: a tavalyi nagy reálbéresés kompenzációja zajlik, így egyelőre a fejlett országokban szokásosnál magasabb béremelkedés még inflációs hatású lehet, ami óvatosabb kamatcsökkentési ciklust indokol. Gyors kamatcsökkentés csak recesszió esetén következne be, ennek azonban egyelőre szerencsére nem sok jele van.

Magyarországon a helyzet rosszabb volt: 2022-ben az infláció sokkal magasabbra emelkedett, mint bárhol az EU-ban, emellé recesszió társult tavaly. A növekedéshez szükséges tényezők mostanra helyreálltak, a GDP 2-2,5 százalékkal nőhet, és noha vannak ennél magasabb előrejelzések is, az OTP elemzői óvatosabbak az összes tényezőt figyelembe véve. 

Infláció, alapkamat, forint

Az infláció már tartósan alacsony, rövid távon lényegében elérte a jegybanki célt, a második félévben ez kissé nőhet a bérdinamika miatt. A jegybank most egyben is kiigazíthatná a hirtelen kialakult nagy reálkamatot, de inkább a fokozatosságnál marad, az év közepére így is lecsökken akkorára, ahol már nem magas a reálkamat. Az OTP 5 százalék körüli alapkamatot vár év végére.

A külső gazdasági egyensúly teljesen helyre jött, sőt, többlet alakult ki, a forintra így nem hat leértékelési nyomás, a kamatkülönbözet csökkenésével zárulhatnak a carry trade pozíciók. Az forint árfolyamában az elméleti egyensúlyi érték az elemző szerint  365-370 lenne eurónként (az euró/dollár esetében pedig 1,20-1,25), ugyanakkor nem várják oda az árfolyamot, stabilitást várnak enyhe leértékelődési kockázat mellett. 

Költségvetés

A költségvetési hiány magas, ennek legnagyobb része a kamatteher, anélkül nem lenne olyan vészes a helyzet. 2025-ben a kamatteher csökken, de a kormány valószínűleg nem fog törekedni az erős kiigazításra, a 2,9 százalékos hiány mindenáron történő elérésére, hogy ne zavarja meg a kibontakozó törékeny gazdasági növekedést.

Megdrágul fejlett részvénypiacok

Sándor Dávid, az OTP Global Markets vezető befektetési stratégája elmondta, hogy befektetési szempontból a tavalyi év kifejezetten jó volt. A nagy amerikai technológiai cégek remek lehetőséget kínáltak, és nem feltétlenül az új divat, a mesterséges intelligencia miatt, hanem azért is, mert nagyon mélyre estek 2022-ben, emellett tavaly a vártnál jobban alakult az amerikai gazdasági növekedés és az inflációcsökkenés. Az idei évre így már nem maradt olyan sok lehetőség, a részvénypiac már drága, ráadásul kockázatok is vannak (elnökválasztás), ezért inkább a kötvénypiacot ajánlják, azon belül is inkább a rövidebb kötvényeket.

Kötvénypiac, régiós részvénypiac, szektorok

Hazai fronton a forintos lakossági államkötvények vonzók egyelőre esetleges árfolyamkockázat mellett is, de például a régióban a román államkötvények is jó befektetést ígérnek, miután a lej árfolyama rendkívül stabil az utóbbi időben, a a kötvényhozamok még magasak (a 10 éves kötvény hozama 6 százalék fölötti). A kelet-közép-európai részvénypiac az amerikaival szemben kedvező még, olcsónak tekinthető a papírok, így van növekedési potenciál.

A feltörekvő piacokat általában felülsúlyozásra ajánlják, ezen belül egy favorit a brazil piac. Szektorok szerint kedvező lehet hosszabb távon az egészségügy: a gyógyszergyárak részvényei, mellettük a biotech cégek és az egészségügyi szolgáltatók papírjai. Ez egy defenzív szektor, jól bírja az általános piaci kilengéseket, akár a túlértékelt szektorok korrekcióját, vagy esetleges válságjelenségeket.

Aranybánya

Végül egy remek lehetőség: jó időszak elé nézhetnek általában az aranybányákat üzemeltető vállalatok, melyek részvényei az amerikai és kanadai tőzsdén érhetők el. Míg az arany ára az utóbbi években emelkedett, és jelenleg meglehetősen stabil unciánként 2000 dollár körüli áron, a bányacégek részvényeinek árfolyamai kissé lemaradtak, és jó esély lehet arra, hogy ezt a lemaradást behozzák.