A YouTube-on közvetített vasárnap esti Discord-beszélgetésben Magyar Péter azt mondta, van másfél hónap a választásokig, szerinte „nagyon kreatívak a srácok, mind a Karmelitában Rogán Antal (...) mind a Megafon, a CÖF és az összes álcivil szervezet”, hogy lejárassák.
Rossz hírem van neki, és szerintem azt ma már mindenki látja Magyarországon rajtuk kívül, hogy ez teljesen kontraproduktív. Én drukkolok nekik, hogy bírják ki ezt a sok túlórát például a Megafonnál, és ígérhetem nekik, hogy nemsokára egész sok idejük lesz pihenni
– fűzte hozzá.
Az ellenzéki politikus beszélt arról is, nincs olyan atombomba ami megsemmisíthetné, vagy csontváz a szekrényben, amelyet maga mögött hagyott, de gyártani bármit lehet. Úgy véli, hamis tanúk is előbukkanhatnak a választás utolsó hetében, ha azt látja a NER, hogy egyre többen támogatják – írja a Népszava.
Magyar Péter elárulta, hogy a Tisza Pártnak, amelynek az alelnöke lett, 19 tagot számlál, az ő munkáját a Talpra Magyarok közösségében pedig 15-en segítik önkéntesen, pénz nélkül a szabadidőben, illetve munka mellett.
Rengetegen keresik őket, hetente körülbelül 100 ezer e-mailt és néhány tízezer más például Messenger-üzenetet kapnak. Elmondta, hogy nem tudnak mindenkinek válaszolni, de azt látják, hogy hatalmas igény van arra, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Délvidéken vagy Nyugat-Európában megalakuljon a Talpra Magyarok Közössége.
Az uniós politikáról
Elöljáróban nyomatékosította, hogy szó sincs arról, hogy ellene lenne az Európai Uniónak. Úgy véli, pont azért nem törődik senki sem az Európai Unióban, sem az Európai Parlamentben, ha elfogadnak egy Magyarországgal kapcsolatos jelentést, mert ez megtörténik minden héten. Ha az uniós képviselők néhány alapvető problémára koncentrálnának – mint a médiapluralizmus kérdése, a tanárok ellehetetlenítése, vagy éppen az igazságszolgáltatás függetlensége – akkor hatékonyabbak lehetnének.
„Azt hiszem, ha egy olyan kormány lenne Magyarországon, amely lehet kritikus, de kompromisszumkész, és egyébként szeretne együtt dolgozni a többi tagállammal, az európai intézményekkel, az már önmagában változást jelentene” – mondta a Tisza Párt alelnöke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt