A déli Georgia állam hagyományosan republikánusokra szokott szavazni, elemzők szerint azonban a demokraták arra számítanak, hogy a járvány miatti elégedetlenség okán a korábbinál több szavazatot nyerhetnek. Biden elsősorban a koronavírus-járványnak szentelte a kampánygyűlést Warm Springsben.
Ismételten ostorozta Donald Trumpot a szerinte téves járványkezeléséért. De kifejtette, hogy elnökké választása esetén nemcsak a járványkezelési stratégián változtatna, hanem a gazdaságot is "rendbe tenné". Az Obama-kormányzat volt alelnöke szinte szó szerint megismételte korábban már kifejtett véleményét, miszerint a Trump-kormányzat "fehér zászlóval adta meg magát a vírusnak". Úgy vélte, hogy a jelenlegi kormányzat "soha nem próbált meg igazán" megküzdeni a járvánnyal. "Sokkoló igazságnak" minősítette az általa vélelmezett helyzetet.
Biden azt ígérte: elnöksége első napján lépéseket tesz, hogy - mint fogalmazott - "ellenőrzés alá vonja a Covidot", azt a betegséget, amelyet az új típusú koronavírus okozhat. A demokrata párti politikus kijelentette: olyan gazdasági tervvel fog előállni, amely "végre jutalmazza a munkát". Új egészségbiztosítási és klímaváltozás elleni tervet is kilátásba helyezett, valamint megismételte, hogy tenni fog a szerinte az Egyesült Államokat jellemző "rendszerszerű fajgyűlölet" ellen. Konkrétumokat és részleteket azonban nem árult el egyik tervéről sem. "Meggyógyítjuk majd a nemzetünket" - hangoztatta.
Bidennel szinte egy időben kampányolt Barack Obama volt elnök is a demokraták és elnökjelöltjük mellett a floridai Orlandóban. Ő is Donald Trumpot tette felelőssé a járvány terjedéséért, külön kiemelve, hogy szerinte az elnök felelőssége az is, hogy a Fehér Ház munkatársai közt is sokan fertőződtek meg. Obama szintén a már korábban elmondott kampánybeszédéből idézett szinte szó szerint, amikor úgy fogalmazott: Donald Trumpot "egyáltalán nem érdekli a munka, nem segít másnak, csak magának és a barátainak és az elnökséget is csupán valóságshownak tartja.
Donald Trump - aki három tagállamot érintő kampánykörúton volt kedden - a Twitteren reagált Obama beszédére. "Nincs tömeg, hamis beszéd Bidenért, egy olyan emberért, akit csak nehezen biztosított a támogatásáról, mert nem hitte, hogy győzhet" - írta a mikroblogban az elnök. Ezzel egyidejűleg közzétett egy másik bejegyzést is, Michiganben készült videóval. Ezen az látható, hogy hosszas sorokban várakoznak az ő kampányrendezvényére összegyűltek.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban