A péntektől érvényes döntés szerint az alapkamat 17 százalékra nő 16 százalékról - írja az MTI.
Az ukrán jegybank tavaly négyszer változtatott alapkamatot: miután márciusban azt 14 százalék tartotta, áprilisban 13 százalékra, májusban pedig 12,5 százalékra csökkentett. Ezután októberben 13,5 százalékra, majd decemberben 14,5 százalékra emelte a kamatszintet.
Idén januárban az ukrán jegybank 16 százalékra növelte az alapkamatot. (Ukrajna egyszerűen kiürül.)
Ukrajnában a januári infláció 14,1 százalék volt a decemberi 13,7 százalék és a novemberi 13,6 százalék után, meghaladta a jegybank által várt 12,2 százalékot.
1995 és 2016 között Ukrajnában az infláció átlagosan évente 35,77 százalékos volt, csúcson 1995 szeptemberében állt, 530,30 százalékkal, a mélypontja 2012 júniusában volt, akkor az árak éves összevetésben 1,20 százalékkal csökkentek.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik