Tavaly év végén 11 embert tartóztattak le olívaolaj-csalás miatt Spanyolországban, és mintegy 260 ezer liter hamis terméket foglaltak le.
Az extra szűz olívaolaj hamisítása korábban is problémát okozott, ám az utóbbi hónapokban az egekbe szökött az olívaolaj ára, ami miatt ismét felütötték a fejüket az efféle csalások. Ráadásul az olajhamisítók egyszerre csapják be a vásárlókat, valamint a lelkes termesztőket is – jegyzi meg az Euronews.
A lap szerint az extra szűz olívaolaj globális kereslete az 1980-as és 90-es években indult növekedésnek, azóta pedig az olajat az óriási ipari gazdaságokból származó termékeket nagymértékben keverő nagyvállalatok állítják elő nagyrészt, a kínálat közel felét ráadásul Andalúziában.
Az érintett gazdaságok, valamint más növénytermesztő üzemek az intenzív vegyszeres mezőgazdaság miatt lényegében tönkretették a helyi ökoszisztémákat, rendkívül sebezhetővé téve ezzel a földeket az éghajlatváltozással szemben.
Ennek pedig már látható jelei vannak: a brutális aszály és a helyi hőhullámok károsító hatása miatt 30 éves csúcsra nőttek az árak.
Ugyanakkor még nem veszett el minden remény: az Amfora nevű cég elhatározta, hogy a vásárlókat közvetlenül összekapcsolja a kisebb gazdaságokkal, amelyek a talaj védelme érdekében úgynevezett regeneratív mezőgazdasági módszereket alkalmaznak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el