Olyan szabályozott rendszerről van szó, amelyben könnyen és hatékonyan beavatkozva segíthető az élelmiszermentés – közölte a Világgazdasággal az Agrárminisztérium az újonnan létrehozott Élelmiszermentő Központról. A nonprofit szervezettől átláthatóságot várnak, ezzel együtt azt is, hogy segítsen a visszaélések megelőzésében.
A tárca szerint folyamatosak a szakmai egyeztetések az Agrárminisztérium (AM), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az Élelmiszermentő Központ (ÉMK) és a kiskereskedelmi vállalkozásokat tömörítő szövetségek között. Pedig amikor az áruházláncok első körben felmérték az új szabályozás várható hatásait, többen a kínálat csökkenésétől tartottak, és attól, hogy a törvény végső soron a termelőket is károsíthatja.
A 100 milliárd forintnál nagyobb nettó árbevételű élelmiszer-áruházaknak kötelező lesz az élelmiszert felajánlaniuk az ÉMK-nak legalább 48 órával a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt.
Bár már február 1-én hatályba lépett a változás, az első hulladékcsökkentési terveket csak május végéig kell benyújtani, vagyis a program leghamarabb júniusban indulhat el. A szabályozás hatálya alá tartozik a Lidl, a Spar, a Tesco, az Auchan, a Penny Market és az Aldi is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam
