A tervezett július 27. helyett korábban készült el a 1-es villamos vonalán a vágányfelújítás július 7-én megkezdett első szakasza, ezért a vártnál korábban, vasárnaptól kezdődik a második ütem - írta a BKK közleményében.
Ebben az időszakban a villamosok által nem érintett Közvágóhíd és Népliget közötti szakaszon autóbuszokkal lehet utazni. A kényszerű átszállás elkerüléséért a 103-as autóbusz 103V jelzéssel Kelenföld vasútállomás és a Népliget között meghosszabbított útvonalon közlekedik, a Népliget és az Infopark között pedig 153V jelzéssel indul ideiglenes buszjárat. Emellett a 153-as továbbra is meghosszabbított útvonalon, a Népligetig jár.
Kapcsolódó
A buszokra a Népligetnél a jelenlegi pótlóbusz-megállóban, a Közvágóhídnál pedig a Rákóczi hídon, a villamos-megállóhely peronja melletti buszmegállókban lehet felszállni.
A közlemény szerint az 51A villamos augusztus végéig továbbra is módosított útvonalon, az 51-es villamos vonalán a Mester utca és Ferenc körút, valamint a Koppány utca között közlekedik.
Várhatóan augusztus 10-ig az M3-as metrópótló busz módosított útvonala is megmarad, a Kőbánya-Kispest felé tartó metrópótló buszokra a Nagyvárad tér és Népliget megállóhelyen, az éjszakai buszok megállóiban lehet felszállni. A belváros felé tartó metrópótló buszok útvonala továbbra sem változik - írták. (Kihagy egy megállót az M2 augusztusban.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Forradalmi magyar találmány hódítja meg a világot

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes

Tarolt a Xiaomi, gigaprofitot halmozott a kínai tech-óriás

Új doki a fedélzeten: Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos lett
