A rendőrség szerint nem volt ittas vagy bedrogozva Juríj C. (64), a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán hajóskapitány. Ám sajtóhírek szerint felmerült, hogy a férfi mobiltelefonjával volt elfoglalva az ütközés előtt. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető társaság ügyvédje szerint mind a kapitány, mind pedig több munkatársa felelős lehet a 28 halálos áldozatot követelő tömegszerencsétlenségért és segítségnyújtás elmulasztásáért is - kezdi cikkét a Blikk.
A cég képviselője azt vetette fel, hogy a szállodahajót csak márciusban engedték vízre, radarjai méterre pontosan jelezhették, hogy mi van a környezetében, így a Hableányt is látnia kellett volna. Valamint azt a kérdést is feszegette a lapnak, hogy a Viking Sigyn 7-9 fős hajózási személyzetéből egy kormányos matróznak, különösen sötétben, szakadó esőben, a nagy sodrású, áradó folyón, egy hídpillér felé tartva kötelező lett volna az orrban szolgálatot tejesítenie, de nem világos, hogy volt-e ilyen ember a fedélzeten.
Kapcsolódó
A baleset után a rendőrök lefoglalták a Viking Sigyn kommunikációs eszközeit, radarképeit, illetve ötezer fotót készítettek. A kiemelés is felmerült, azonban erre Budapesten nem, csak Pozsonyban van állítólag lehetőség, így a hajót a rendőrök elengedték.
A Hableány tulajdonosának, a Panoráma Deck Kft.-nek az ügyvédje szerint újabb tanúkat hallgatnak meg az ügyben. Többek között arról, hogy bár látták az utasok az embereket a vízben a Viking fedélzetén, annak személyzete mégsem segített időben. Problémás az is, hogy a tragédiát okozó hajó mögött 100 méterrel egy másik Viking jármű is haladt akkor, de annak nem szóltak rádión, hogy vegyen részt a mentésben - idézi a lap Sógor Zsoltot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

A forint is belépett a harcosok klubjába

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Romániai elnökválasztás: végül a magyarok voltak a mérleg nyelve, akik eldönthették az eredményt

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Megállapodtak a britek Európával, ezzel a magyarok is jól járhatnak
