Az Idegenforgalmi adó (IFA) a szálláshelyek igénybevétele esetén az állam részére fizetendő összeg, vagyis egy helyi adónem, amelynek a kivetése és elszámolása az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. 

Az adónem 2003 óta létezik, bevezetéskor a mértékét 300 forintban vagy a fizetendő összeg legfeljebb 4 százalékában maximalizálták.

Majd az elmúlt húsz évben ezek az értékek magasabbak lettek, 2003 és 2019 között a növelést a KSH által meghatározott fogyasztói ár-index növekedésével határozták meg, ám 2020-ban a kormány rendeletben határozta meg, hogy az IFA mértéke nem növekedhet, hogy ezzel könnyítse a vendéglátósok terheit a koronavírus-járvány idején. Ennek megfelelően 2021-ben sem változott a mértéke, maximum 525,5 forint lehetett éjszakánként és személyenként az elkérhető összeg.

Új adókedvezményeket ad az állam

A magánszemélyek a meg nem fizetett adó után halasztást, a vállalkozások mérséklést kaphatnak, a veszélyhelyzetre tekintettel - döntött a kormány 2021-ben.
Bővebben >>>

2023 JANUÁRJA ÓTA 580 FORINT/VENDÉGÉJSZAKA A MAXIMÁLISAN KIVETHETŐ IDEGENFORGALMI ADÓ, AMI TELEPÜLÉSENKÉNT ELTÉRŐ LEHET. 

Az adóbevételben dúskálók tízes listája

Az idegenforgalmi adó 2021-es országos bevételi megoszlásáról listát jelentetett meg a Pénzcentrum, amiből kiviláglik, hogy a balatoni települések és a borvidékek abszolút térhódítása regionális és vármegyei szinten is kiugróan látványos. Települések szintjén, lakosságarányosan azonban egy merőben kisebb zalai település, Márokföld a győztes. 

A legtöbb bevételt lakosságarányosan a Zala vármegyei 55 fős lélekszámú Márokföld tudhatja magáénak, 94 ezer forintot lakosonként.

A faluházban három darab kétágyas szoba várja a turistákat, nagycsaládos és kisebb csoportos üdültetésre. Az erdőszélen szalonnasütőhely és esőbeálló házikó várja a turistákat. A településen egyébként még ezen felül is több programlehetőség elérhető, a községben kalandpark, jurtatábor és íjászpálya is üzemel.

A listán szereplő többi település azonban már valószínűleg nem okoz meglepetést, hiszen azok a legkedveltebb turista célpontok közzé tartoznak, úgy mint például HévízTihany vagy Zalakaros, de Zamárdi és Visegrád is a toplistán szerepel.

  1. Márokföld 94,0
  2. Zalakaros 69,2
  3. Hévíz 59,9
  4. Tihany 44,3
  5. Bük 38,5
  6. Zamárdi 35,3
  7. Visegrád 31,1
  8. Mátraszentimre 30,2
  9. Parádsasvár 30,0
  10. Berekfürdő 28,6


(Helyi önkormányzatok idegenforgalmi adó bevétele, egy lakosra, 1000 Ft)

Az idegenforgalmi adót magán- és falusi szálláshely bérbeadása esetén is be kell szednie a szállásnyújtónak, ugyanakkor akadnak olyan feltételek is, amelyek lehetővé teszik, hogy bizonyos esetekbe ne kelljen IFA-t fizetni. Ilyen esetek:

  • a 18. életévét be nem töltött személy;
  • a gyógyintézetben vagy szociális intézményben ellátásban részesülő személy;
  • közép- felső-, vagy szakképzés keretében szálláshelyen tartózkodó személy;
  • honvédelmi, rendvédelmi, vagy közszolgálati feladatokat ellátó személy, vagy annak hozzátartozója, amennyiben a vendégéjszakát az állományban lévő személy látogatása indokolja;
  • egyházi jogi személy tulajdonában álló építményben töltött vendégéjszaka, kizárólag az egyházi személy hitéleti tevékenységének céljából;
  • a településen székhellyel, telephellyel, vagy ideiglenes iparűzési adó alá tartozó tevékenységet végző vállalkozó vagy ezen vállalkozó munkavállalója által eltöltött vendégéjszaka, amennyiben azt a folytatott munkavégzés indokolja;
  • 2022-től azok a magánszemélyek, akik az önkormányzat illetékességi területén egészségügyi szolgálati kötelezettség okán tartózkodnak.

Minden felmentésre jogosító esetet hivatalos dokumentummal kell igazolnia a szállásadónak.

Hasított szeptemberben a magyar turizmus

A KSH adatai szerint szeptemberben a vendégéjszakák száma 5,8, a vendégeké 9,4 százalékkal nőtt 2022 szeptemberéhez képest. Bővebben --->