Hétszámjegyű arculattervezés az MTV-nél, panasz az ügyészségen
Újabb dokumentumokat csatolt a korábbi feljelentéséhez Pós Péter, a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány volt civil kurátora. A formailag panasznak minősülő beadvány azt sérelmezi, hogy a bűncselekmény gyanújának hiányában nem indított eljárást az ügyészség az MTV szerződései miatt - adta hírül az MTI nyomány az index.hu.
Pós Péter azért tett panaszt, mert egy kerületi vádhatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította, hogy vizsgálatot indítson az MTV több, korábban benyújtott szerződésének ügyében. Mint azt a volt kurátor elmondta, panaszát arra alapozza, hogy a napokban kézhez vett elutasító végzés szerint "abban az esetben, ha elévülési időn belül olyan új körülmények merülnek fel, melyek bűncselekmény gyanúját alátámasztják, a büntetőeljárás lefolytatására nyílik lehetőség".
Az e héten benyújtott, újabb ügyek egyike "többmilliós ügyvédi szerződésekkel", a másik karrier-tanácsadással kapcsolatos, míg a harmadikban az MTV sztájlisztja, vagyis arculattervezője - hétszámjegyű összegről szóló - szerződésének iratait nyújtotta be a vádhatóságnak. Pós szavai szerint a két iratcsomóban lévő szerződések azt mutatják, hogy nem egy egyszeri jogellenes szerződéskötésről volt szó, hanem folyamatról, amelyre az először benyújtott szerződésmásolatok "mindössze példaként szolgáltak".
Pós Péter, aki korábban a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának társadalmi delegáltja volt, két hete fordult a vádhatósághoz három szerződés ügyében, amelyeknél szerinte visszaélések történtek. A köztévé ellen korábban négy ügyben érkezett feljelentés: a kurátor és egy ismeretlen firtatta a Nagy Könyv pénzügyeit, két ügyvédi szerződést, illetve a vezetékes telefonrendszer felülvizsgálatára vonatkozó megbízást, amit közbeszerzés nélkül kötött a köztévé.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.