Elhalasztják a jövő hét szerdára tervezett kormányellenes tüntetéseiket a cseh gazdák, az Agrárszövetség vezetése pénteken késő este bejelentette, hogy akciójukat június 4-re halasztják a negatív reakciók következtében – írja az MTI. A cseh szakszervezetek szövetsége korábban szintén bejelentette, hogy a jövő hét keddre tervezett tiltakozó akciójukat lemondják, mert nem akarják tovább élezni a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet következtében kialakult feszültséget.
„Tudatában vagyunk annak, hogy a közvélemény egy része nem nézné jó szemmel, ha most tiltakozó felvonulást tartanánk. Szeretnénk mi is hozzájárulni a helyzet megnyugvásához. A kormánnyal szembeni kritikus álláspontunk azonban változatlan" – idézi a távirati iroda Jan Dolezalt, a cseh Agrárkamara elnökét.
Kapcsolódó
„A gazdák tiltakozásának megszervezése nagyon bonyolult és hosszú folyamat, ezért mi a bejelentett tüntetések megtartásával továbbra is számolunk” – erősítette meg korábban Jan Dolezal a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva. Szerinte a tüntetések nagyon széleskörűek, és nem biztos, hogy az utolsók lesznek. „A kormány nem tesz semmit az agrárágazat nehéz helyzetének megoldása érdekében, sőt, néhány lépésével meg súlyosbítja is a problémákat” – állította Jan Dolezal.
Marek Vyborny mezőgazdasági miniszter kijelentette: a gazdák tiltakozásai nem járulnak hozzá a jelenlegi feszült társadalmi helyzet enyhítéséhez. „A kormány igyekszik minden tőle telhetőt megtenni az agrártermelők gondjainak enyhítése érdekében” – reagált Jan Dolezal korábbi bejelentésére a tárcavezető. A miniszter késő este üdvözölte, hogy a tiltakozást az Agrárkamara elnapolta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet