Az eddigi hagyomány szerint egy évben két hónapban, augusztusben és decemberben utalt az állam két alkalommal is családi pótlékot az arra jogosult családoknak. Ez így lesz augusztusban is (augusztus 4. és 25.), de decemberben változás várható - derül ki a privatbankar.hu cikkéből.
Augusztus utolsó hetében a kormány a szeptemberi pótlék kifizetését hozza előre azzal a szándékkal, hogy a családok számára anyagilag megkönnyítse az iskolakezdést. Így szeptemberben nem érkezik családi pótlék, a legközelebb majd október 2-án.
Kapcsolódó
A Magyar Államkincstár utalási naptára szerint azonban idén decemberben már nem hozzák előre a januári családi pótlék utalását. Így decemberben csak egyszer, a megszokott első napokban érkezik a támogatás. (A második alkalommal - még tavaly is - a karácsony előtti időszakban utaltak, az ünnepi készülődés anyagi támogatására hivatkozva.)
A családi pótlék összege tíz éve változatlan. Egy gyermek esetén 12 200 forint, két gyermeknél 13 300, három gyermek esetén pedig 16 ezer forint az utalt összeg - emlékeztetett cikkében a lap.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye