A BUX fél egykor éppen 66 ponttal esett, de a nyitás után elszenvedett csökkenést addigra alig 1,30 pontra dolgozta le. A Microbróker elemzői szerint a jól kezdő Antenna a privatizációs bizonytalanság miatt emelkedik már csak 2 százalékkal, a Rába árfolyamát viszont a holnapra várt jó gyorsjelentés erősíti. A FTSE 100 jelenleg 0,30 százalékkal, a CAC 0,05 százalékkal emelkedik, a DAX 1,01 százalékkal, az S&P Futures 0,31 százalékkal csökken.
Az OECD országjelentése szerint a gyors magyar gazdasági növekedés lehetőséget teremt arra, hogy a kormány 2001-ben és 2002-ben is szigorítson a fiskális politikán és hagyja működni azokat az automatizmusokat, amelyek stabilizálják a növekedést. A szervezet szerint a magyar hatóságoknak fontolóra kellene venniük a forint árfolyamsávjának kiszélesítését, még a csúszó leértékelés rendszerének keretében. Szeptemberben 0,2 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztushoz képest, az éves növekedés 16,7 százalék volt. Az első kilenc hónapban 16,8 százalékkal emelkedett a termelés 1999 azonos időszakához képest - jelentette a KSH. A Fűzfői Papír Rt. igazgatósága felmentette Horváthné Puskás Ilonát, az áprilisban kinevezett vezérigazgatót, ezentúl gazdasági igazgató lesz. A Fűzfői Papír vesztesége az első kilenc hónap végére 397 millió forintra nőtt, ami a társaság 1999. végi saját tőkéjének mintegy 60 százalékát teszi ki.
A tőzsdei kategóriarendszer megváltoztatásáról döntött a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa. Az eddigi A, B és C kategória helyett a jövőben 1-es és 2-es lesz, az 1-es kategóriába bárki bekerülhet, aki vállalja a negyedéves jelentés közzétételét. Az új rendszer bevezetésének időpontját még nem tudni. A tőzsde rendkívüli közgyűlését december 20-ra hívták össze.
Hat év óta először került 9 százalék alá a német munkanélküliségi arány: októberben 8,9 százalékra csökkent a szezonális kiigazítások nélküli ráta a szeptemberi 9 százalékról.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.