A szlovák miniszterelnököt tizenöt nappal a merénylet után, csütörtök este szállították át a besztercebányai kórházból Pozsonyba. Jelenleg a Sokolská Residence-ben lábadozik, a saját lakásában.
A kormányfő önálló, egyedül tud enni, és könyökmankók segítségével közlekedik
Kapcsolódó
– írja a Denník N. alapján az Új Szó.
Kerekesszékre nincs szüksége, diétát kell tartania.
A miniszterelnök állapota nem igényel 24 órás ellátást vagy speciális orvosi segítséget. Nem fekvő beteg, és nincs szüksége speciális segédeszközökre
– teszik hozzá.
Ficót a pozsonyi Szent Mihály Kórház orvosa fogja ellátni, aki ismeri az állapotát, és otthon is figyelemmel kíséri majd annak alakulását. Ha például intravénásan beadandó gyógyszerre lenne szüksége, azt otthon is felírhatják neki.
Ficót május 15-én lőtte meg egy szélsőséges merénylő. Vékonybele több ponton is megsérült, konkrétan öt helyen lőtték át. A minap az ottani Miniszterelnökség vezetője, Erik Kaliňák osztott meg részleteket:
„Beszéltem az orvosokkal, millimétereken múlt, hogy a sérülés végzetes legyen” – idézi Kaliňákot a Postoj.sk portál, hozzátéve, hogy az „az orvosok csodát tettek”.
A sebészek szerint a vékonybélsérülés a szerencsésebb sérülések közé tartozik. Azonban a műtét után is szükséges a has belső öblítése, mert fennáll a szepszis, azaz vérmérgezés veszélye. Az orvosok ebben az esetben is antibiotikumokkal próbálják megelőzni a fertőzéseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre