Mint az a szerdai kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivőtől elhangzott, „szerintem mindent meg kell tenni az adott önkormányzatnak, hogy tudja a kiadásait csökkenteni.
Először a saját házunk táján érdemes söprögetni, mielőtt megyünk aztán az államhoz, és folyamatosan azért sírunk, picsogunk, hogy éppen mire nem jut, meg hogyan nem jut”
– vélte, erre pedig a 24.hu érdeklődésére Székesfehérvár kormánypárti polgármestere úgy reagált:
Talán alappal remélem, hogy ez csak a szóvivő asszony rosszul megfogalmazott magánvéleménye volt. Egyébiránt türelmesen várom kormányszóvivő asszony bocsánatkérését
– fűzte hozzá Cser-Palkovics András.
A városvezető arról számolt be, többször egyeztetett a szolidaritási hozzájárulás ügyében a kormány tagjaival, és e megbeszéléseken teljesen más hozzáállást tapasztalt, mint amit a kormányszóvivő szavai sugallnak.
A kormányszóvivő szerint picsognak a polgármesterek, Karácsony Gergely meg is szólalt
Karácsony Gergely főpolgármester szerint ha késlekednek a megállapodással, már késő lehet. Ugyanakkor a kormányszóvivő szerint fontosabb lenne átvizsgálni a saját büdzsét, mint picsogni. Bővebben.Vitályos megosztó kijelentésére azt követően került sor, hogy a szentendrei önkormányzat az állam által beszedett szolidaritási adó mértékének csökkentését kérte. A város független polgármestere, Fülöp Zsolt a lapnak elmondta, nem szeretné minősíteni, mert ez magát minősíti.
A „picsogás” kifejezést ugyan Szentendre polgármesterének címezte a képviselő asszony, de úgy látom, hogy városunkban nagyon széles körben megütközést váltott ki ez a hatalmi arroganciát közvetítő beszédmód
– fogalmazott a Pest vármegyei 3-as egyéni választókerületbe tartozó város vezetője, ahol a kormányszóvivő is országgyűlési képviselő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják