Június 6-án pénteken 11 óra 50 perctől 10 percre leállnak a BKK járatai. Azok a járművek, amelyek 11 óra 50 perckor épp két megálló között haladnak, még elszállítják az utasokat a soron következő megállóhelyig, ott azonban megállnak, és csak déltől folytatják útjukat. A leállást Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be a Partizán műsorában – emlékeztet a Totalcar.
Budapest és a Fővárosi Önkormányzat számláját május végén inkasszálták, az államkincstár 10,2 milliárd forintot vont le a főváros számlájáról, amely így a működésképtelenség határára sodródott. Jogvédelmet hiába kért a főváros, ezzel pedig az alapvető közszolgáltatások kerültek veszélybe.
Bár egyelőre nincs szó komolyabb korlátozásról, de a tömegközlekedés tartósabb leállása komoly problémákat okozhatna a gazdaságnak. A lap arra volt kíváncsi, hogy a budapestiek milyen közlekedési alternatívákat választanának az emberek egy ilyen helyzetben.
A Pulzus Kutató felméréséből kiderült, hogy a fővárosiak
- 32 százaléka autóra váltana.
- Szorosan mögöttük vannak azok, akik gyalog mennének.
- A bicikli, roller vagy robogó a hatoduknál lenne opció.
- A lakosok több mint nyolcada pedig otthon töltené a „közlekedési zár" idejét.
És kiderült még sok más is:
- Több nő gyalogolna ebben a helyzetben, mint férfi. Az autó esetében pont fordított a képlet.
- Az alapfokú végzettségűeknél 64 százalékos lenne a gyaloglók aránya. Az autó, mint opció leginkább a diplomásoknál játszik. A bicikli-robogó-roller kombónál kiegyenlített az eredmény.
- Mindegyik korosztályban 30 százaléknál valamivel magasabb lenne az autóra váltók aránya. A legidősebbek nagy részénél viszont a gyaloglás a megoldás.
Órákon belül leáll Budapest tömegközlekedése
Történelmi percek előtt áll a magyar főváros: tulajdonosi döntésre a BKK minden egyes járműve állni fog tíz percig, a buszoktól kezdve a villamosokon át a metrókig. Itt írtunk a részletekről >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná