Napra pontosan egy éve, 2024. május 15-én egy lévai nyugdíjas több pisztolylövéssel megsebesítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt a nyitrabányai (Handlová) kultúrház előtt, ahol a kormány kihelyezett ülést tartott. A politikus életveszélyes állapotban került a besztercebányai kórházba, de túlélte a merényletet. A biztonsági szolgálat hibáit és a merénylet körülményeit azóta is vizsgálják, de az tény, hogy a közvéleményt és a politikát is váratlanul érte a merénylet. A szlovákiai politikai kultúrában ugyanis korábban nem akadt példa hasonlóra.
Nem csoda tehát, hogy a miniszterelnök ellen elkövetett merénylet több szempontból is megváltoztatta a szlovákiai politika menetét.
Kapcsolódó
Néhány kulcsfontosságú téma más formában vagy más ütemben került volna a közvélemény elé, ha nem próbálják meg lelőni a kormányfőt, de megváltozott Fico megítélése is
- mutatott rá az évforduló kapcsán a pozsonyi Új Szó.
A lap öt pontban számba vette, miben volt leginkább hatással a merénylet a politikára, valamint a kormányfő személyiségére.
Fico viselkedése
Kritikusai szerint a merénylet óta sokkal kevesebbet konzultál másokkal és egy szűk bizalmi körre hagyatkozik a döntéseiben. Egyes elméletek szerint a miniszterelnök bizalmatlansága hozzájárulhatott a kormánykoalíció őszi válságának elmélyüléséhez.
Politikai lendület
A Fico elleni merénylet pillanatnyi döbbenetet és hosszabb bénultságot váltott ki a társadalomból. A kormányellenes tömegtüntetések szervezése abbamaradt, az EP-kampányt ideiglenesen felfüggesztették a pártok.
Törvénykezés
A támadást követően a kormánykoalíció jelezte, hogy a hasonló merényletek elkerülése érdekében szigorít több szabályozáson is. A „lex merényletként” elhíresült csomag azonban nem csak a közjogi méltóságok személyi védelmére vonatkozott: a szigorítások érintették a gyülekezési szabályokat is, vagyis korlátozták a tüntetéseket. A legnagyobb felzúdulást azonban a törvénycsomag egyik furcsa, személyre szabott eleme okozta:
Robert Fico, a törvényben meghatározott kritériumoknak egyedüliként megfelelő miniszterelnök jelentős életjáradékhoz jutott az államtól.
Vizsgálat
A nyilvánosság számára a mai napig homályban maradt a merénylet több kulcsfontosságú részlete. Továbbra sem tudni például, hogy a lévai nyugdíjas magányos elkövető volt-e, miként azt sem, miként kerülhetett nyilvánosságra Fico kórlapja. A kormányzat az ellenzéket is előszeretettel hibáztatja az indulatok felkorbácsolásával és a merénylet elvi előkészítésével, ezt a témát azóta is napirenden tartja.
Nemzetközi szerep
Fico a merénylet után nemzetközi tényező lett. A történtek Szlovákiára irányították a figyelmet, a miniszterelnök pedig a korlátozott keretei között élt is a lehetőséggel. Az összes jelentős nyugat-európai vezető, sőt Donald Trump amerikai elnök is megszólalt és együttérzését fejezte ki a történtek kapcsán.
Érdekesség, hogy Szlovákia 2024 elején még igencsak feszült viszonya az Európai Bizottsággal a merényletet követően nem éleződött tovább
- mutatott rá a pozsonyi lap.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket