Kevesebb mint három hónap múlva kerül sor az általános parlamenti választásokra a demokratikus Koreában, az elnök Yoon Suk Yeol felesége körül azonban médiabotrány tört ki egy illetéktelenül elfogadott ajándék miatt.
A Voice of Seoul novemberben tette közzé a heves érzelmeket kiváltó, titokban készített videót, amelyen a First Lady Kim Keon Hee és egy koreai–amerikai lelkipásztor, Choi Jae–young találkozója látható. Choi elmondása szerint tanácsot akart adni a jelenlegi kormánynak az Észak–Koreával való újraegyesülés kérdésében, ezért kereste fel Kimet és ápolt vele baráti kapcsolatot. A lelkész azt állítja, hogy első találkozójuk során hallotta Kim egy érzékeny állami ügyekről szóló telefonbeszélgetését.
Kapcsolódó
A beszélgetés jellegétől megijedve a lelkipásztor úgy döntött hogy következő találkozójuk során egy rejtett kémkamerával lehallgatja a first ladyt.
A közzétett videón Kim és Choi második találkozója látható, amikor a tiszteletes egy 2240 dollár értékű, Dior kézitáskát ajándékoz a First Ladynek. A táskát és a benne elrejtett kamerát az ellenzéki Voice Of Seoul hírportál biztosította. – írja a The Guardian.
A hatalommal való visszaéléssel kapcsolatos vádak hazai szemmel talán nevetségesek, de Dél–Koreában rendkívül komolyan veszik őket. A korábbi elnököt, Park Geun–hye-t korrupció miatt helyezték vád alá és börtönözték be. Choi nyilatkozata szerint az az elképzelés vezérelte, hogy a nyilvánosságnak joga van tudni az állítólagos korrupcióról.
A koreai korrupcióellenes törvények szerint köztisztviselő házastársa nem fogadhat el 748 dollárnál nagyobb értékű ajándékot, amennyiben ez a köztisztviselő feladatával összefüggésben áll. Azonban Kim Keon Hee körül nem ez az első botrány. Számos vád merült már fel személye körül tudományos irásokhoz kapcsolódó plágiummal, önéletrajzának hamísításával és részvénymanipulációval kapcsolatban is.
Az elnöki hivatal részéről nem érkezett hivatalos nyilatkozat, a botrányt lejárató kampányként könyvelték el. Egy koreai hírcsatorna által közzétett felmérésben a megkérdezettek 53 százaléka szerint a First Lady helytelenül cselekedett, míg 27 százalék szerint a botrány a választásokat befolyásolni kívánó csapda. A választásokra készülő, rendkívül népszerűtlen kormányfő számára nem jöhetett rosszabbkor a táska–botrány.
Megint feszült a hangulat a két Korea határán
Észak- és Dél-Korea tüzérségi lőgyakorlatokat követően kölcsönösen óva intette egymást vasárnap a katonai provokációktól.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel