Felbolydult az osztrák főváros szerdán, amikor napközben összesen hét közoktatási intézményt kellett kiüríteniük a terrorelhárítóknak, miután valamennyi iskolához egyenként eljuttatták a Corleone nevű terrorcsoport bombatámadásról szóló fenyegetését. 

Az e-mailen érkezett, egységes levélben az áll, hogy november 10-ig „kipucolják’” a bécsi iskolákból a hitetleneket.

„Meg fogtok halni, hitetlen kafirok” – így ér véget az az erősen robbanásveszélyes terrorfenyegetés, amely kedden késő este érkezett meg a bécsi oktatási intézményekhez. 

Sajtóhírek szerint a feladó vagy feladók egy ingyenes e-mail szolgáltató „Lucy Lucy” becenévvel ellátott, hamis fiókjából küldték a radikális iszlám eszméket idéző levelet, amelynek tárgya az volt: bombafenyegetés.

A Heute osztrák napilap beszámolója szerint a pánikot keltő fenyegetést mindegyik iskolába ugyanaz a feladó küldte, amely magát „Corleone terrorista csoportnak” nevezi, és azt írja, hogy az Iszlám Államért harcolnak. 

Az e-mailben azt közölték, hogy november 7. és 10. között takarítást végeznek a bécsi iskolákban.

A Krone Zeitung kérdésére Nicolas Stockhammer terrorszakértő elmondta, hogy az eddigi nyomozás szerint úgy tűnik, hogy nem kizárt: a tisztogatással fenyegető terrorszervezethez külföldre vezetnek a szálak. 

Szerinte a levél nyelvezete, stílusa miatt esélyes az is, hogy azt internetes programmal fordították le németre, vagy az is lehet, hogy a mesterséges intelligencia, például a ChatGPT segítségével hozták létre.

A szokatlan megfogalmazás különösen rejtélyes – mutatott rá a szakértő, aki ugyanakkor biztos abban, hogy a fenyegető levél több volt puszta csínytevésnél.

Kiemelte, hogy pánikra viszont nincs ok, mert a hatóságok uralják a helyzetet. 

Azt egy belügyminisztériumi forrás is megerősítette a napilapnak, hogy külföldi elkövetőkről lehet szó, akik minimum pánikot és zavargásokat akarnak kelteni Bécsben.

Bombakereső kutyákkal vonultak fel

A bécsi rendőrség szerdán az X-en közölte, hogy nagyon komolyan veszik a fenyegetést: négy fővárosi körzet hét érintett iskoláját alaposan átkutatták a robbanóanyag-szakértők és a rendőrkutyák. A rendőrök az iskolaigazgatók bejelentése után rövid idővel ellepték az intézmények környékét, és az Oktatási Igazgatósággal együttműködve a diákokat és a tanárokat kivitték az érintett épületekből. 

Képünk illusztráció
Kép: Getty Images / Anadolu / Askin Kiyagan

Minden keresés negatív volt – jelezték az akció után, hozzátéve, hogy az egyik iskola Rudolfsheim-Fünfhausban, egy másik Meidlingben, egy harmadik pedig a15. kerületi Hütteldorfer Strasse-n található.

A nagyszabású védelmi akcióról videót is közlő Heute szerint a bécsi rendőrség eközben folyamatosan nyugtatta a kedélyeket, miszerint „nincs ok az aggodalomra”.

Egyúttal széleskörű nyomozást indítottak, amelynek koordinálásával a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatalt bízták meg, ahol jelenleg is fokozott készültség van. Nagy erőkkel igyekeznek felderíteni a hét végéig előre jelzett terrortámadások forrását, egyelőre azonban csak találgatnak a levél feladóját és származási helyét illetően.

Pániktervet küldött az oktatási hivatal

A bécsi Oktatási Igazgatóság szerdán körlevelet is küldött az iskolaigazgatóknak, amelyben felhívják a pedagógusok figyelmét arra, hogy mit kell tenniük, ha az intézmény ilyen fenyegetést kap

Eszerint a lehetséges támadásról szóló e-maileket közvetlenül az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz kell továbbítani, és haladéktalanul végre kell hajtani az épület kiürítését. Felhívták a tanárok figyelmét arra is, hogy fontos elkerülni a pánikot, illetve nem szabad külön intézkedni, hanem a bejelentés után meg kell várni a rendőrökből, terrorelhárítókból és az egyéb szakértőkből álló egységeket.

Az eset nyilvánosságra kerülése után Dominik Nepp, a jobboldali FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) bécsi vezetője az X-en keresztül reagált az országszerte fokozott terrorkészültségben érkezett iskolai fenyegetésekre. 

Mint fogalmazott,

az életveszélyes helyzetet a szociáldemokrata kormányzópárt, az SPÖ tömeges bevándorlási politikája idézte elő, ezért a lakoság nevében immár követelik, hogy Bécs „végre a deportálások fővárosává váljon."

A 4-es fokozatú, narancssárga terrorriadó október közepe óta van érvényben Ausztria szerte, amelynek részeként a végrehajtó rendvédelmi hatalom teljes készültségben van jelen az utcákon.

Dominik Nepp
Dominik Nepp
Kép: Facebook

Csütörtökön folytatódtak az óvintézkedések, mivel ismét egy bombariadó miatt evakuálni kellett a Mollardgasse műszaki szakközépiskolát is, Bécs-Mariahilfben. Mint kiderült, ezt a fenyegetést is ugyanaz a szervezet és ugyanakkor küldte, mint a szerdaiakat, csak az iskolaigazgató későn (csütörtök reggel) olvasta el az üzenetet – számol be a Heute. 

A Mollardgasse-i iskolát is az előző nap körbeküldött akcióterv szerint, bombakereső kutyákkal és tűzszerészekkel vizsgálták át, amelynek eredményét egyelőre nem közölték a sajtóval. 

Az akció során előbb működésbe hozták a tűzjelzőt, tájékoztatták a diákokat, majd módszeresen kiürítették az épületet, mindenki biztonságba került – idézi a rendőrség szóvivőjét a MeinBezirk.at hírportál.

A németeknél már elszabadult a pokol

A német rendőrség is nagyszabású akciót kellett, hogy végrehajtson csütörtök délután egy iskolánál:

a hivatalos jelentések szerint lövések dördültek Offenburg városában (Baden-Württemberg tartományban), egy gyanúsítottat letartóztattak.

Szerdán is volt két hasonló akció Hamburgban – közölte a Kronen Zeitung.

Az első tudósítások szerint a csütörtöki bűncselekmény helyszíne az offenburgi Waldbach Iskola, amely egy speciális intézmény a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek számára. A helyszínen négy rendőrhelikopter, egy tank és több tucat rendőr vonult fel. 

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy miután a speciális egységek megérkeztek, egy tinédzsert gyanúsítottként letartóztattak. A hivatalos információk szerint a letartóztatott diák erősen gyanúsítható azzal, hogy lőfegyverrel megsebesítette az egyik osztálytársát, akit a mentők elsősegélyben részesítették. 

A diákok a biztonságuk érdekében jelenleg az osztálytermekben tartózkodnak – közölte a német rendőrség csütörtök délután.

Előző nap hasonló eset történt Hamburgban:

a Blankenese kerületi Frahmgasse-ban két 12 és 16 év közötti diák megfenyegetett egy tanárt, egyikük fekete pisztollyal volt felfegyverkezve.

Fegyveres rendőrök állnak egy iskola előtt az észak-németországi Hamburg Blankenese kerületében 2023. november 8-án
Fegyveres rendőrök állnak egy iskola előtt az észak-németországi Hamburg Blankenese kerületében 2023. november 8-án
Kép: AFP / Daniel Reinhardt

A rendőrség tájékoztatása szerint ezek a gyanúsítottak elmenekültek, miközben egy 400 fős, különleges rendőri egység megrohamozta az épületet, és minden helyiséget átkutattak. Az iskola mintegy 1100 rémült diákját a katasztrófavédelem kikísérte az épületből, és a közeli Bundeswehr laktanyában biztonságba helyezte őket.

Az Exxpress.at mai beszámolója szerint a hamburgi ámokfutás szerda este végül az elkövetők elfogásával végződött, akikről kiderült, hogy 12 és 14 évesek. A Hamburger Abendblatt szerint szír, lengyel, spanyol és orosz migrációs hátterű elkövetőkről van szó, akik nem a megfenyegetett iskolák diákjai. 

Mint felidézik, szerdán ugyanebben az időben egy másik, Blankenesétől mindössze hat kilométerre lévő iskolában is hasonló forgatókönyv zajlott le. Ott is két fegyveres hatolt be az épületbe, és megfenyegette a diákokat, tanárokat.

Az izraeli Burger King ételt osztott katonáinak, egyik éttermük bánta

Egy biztonsági kamera rögzítette, hogy egy török férfi betört egy Burger Kingbe, mert azt mondták neki, hogy a cég támogatja Izraelt. Bővebben --->