A vállalkozások visszajelzései alapján idén 17 ezer lakás átadását valószínűsíti Koji, aki arról is beszélt, hogy további 10 ezer épülhet úgy, hogy az év végéig nem készül el.
A szakember szerint kapacitásbővítés nélkül a lakásépítő cégek további 10 ezer lakásra tudnának leszerződni. Ennek 55 százaléka közvetlenül a lakossági megrendelőktől, 45 százaléka ingatlafejlesztőktől várható. További 4500 lakás építését a kapacitás hiánya még nem akadályozná.
Az összefoglaló szerint csökkentené a lakásépítési kapacitást, ha a kivitelezők nagy része leszerződne más magasépítési projektekre, például lakásfelújításra, logisztikai, irodai, kereskedelmi, közösségi létesítmények építésére. Bővülést eredményezhet viszont, ha az építőipar jelentősen növelné a hatékonyságát. Ha ez megvalósul, 2025-ben 38 ezer lakás is elkészülhet.
Magyarországon 2019-ben 21 400 lakást, 2020-ban 28 200 lakást adtak át. Kivitelezés alatt ugyanakkor tavaly már csak 10 ezer volt, míg egy évvel korábban 18 ezer - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek