A síelés nemcsak egy népszerű téli sport, hanem egy rendkívül fontos gazdasági ágazat is, hiszen évente milliókat vonz a hegyvidéki üdülőhelyekre. Az ilyen típusú turizmus különösen olyan országokban és régiókban jelentős, amelyek a téli sportok népszerűsítésére alapozzák gazdaságukat. A síelés nemcsak a helyi lakosság számára nyújt munkalehetőséget, hanem az idegenforgalmi iparág számára is komoly bevételi forrást jelent.
Így pörgeti az utazási irodákat a síszezon
A síelés köré épült turizmus számos más iparágat is támogat, például a szálláshelyeket, éttermeket, közlekedést, sífelszerelés-bérlést és síoktatást. Emellett a síelés vonzó célponttá teszi a régiókat a téli hónapokban, amikor a hagyományos nyári turizmus csökken. Ezáltal
a téli turizmus segít stabilizálni a gazdaságot és elkerülni a szezonalitás okozta problémákat.
S hogy mégis mit jelent a síszezon bevételi szinten az utazási irodáknak?
„Az Invia utazási iroda országszerte 30+ irodából álló hálózatának egyes tagjai között ebben nagyon nagy különbségek tapasztalhatók: 3-40 százalék közötti a szórás” – mondta az Economxnak Olasz Imola. A cég szegedi képviseletének vezetője, egyben síoktatója hozzátette, hogy Csongrád-, Fejér- és Pest vármegyékben különösen népszerűek a síutak, míg a Somogy-, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő lakosok kevésbé mobilisak ebben az időszakban.
A statisztikák szerint a síelés egyébként leginkább azokban az országokban serkenti a turizmust, ahol komoly munkát tesznek a marketingbe, a síelés népszerűsítésébe.

Az Alpok, a Himalája, az Andok és a Sziklás-hegység mind olyan helyszínek, ahol a síelés nemcsak a helyiek, hanem a nemzetközi látogatók számára is fontos vonzerőt jelent. A sípályák fejlesztése és a téli turizmusra épülő marketingkampányok hozzájárulnak ezen régiók gazdasági fejlődéséhez, új lehetőségeket teremtve a helyi közösségek számára.
A legtöbben csak a szomszédba megyünk
Magyarország síelési kultúrája más országokhoz képest nem annyira kimagasló, de a síelés iránti érdeklődés az utóbbi évtizedekben mindenképpen jelentős növekedést mutat.
A hazai lakosság körében is rendkívül népszerűek a síutak, az összes, idei szezonra eladott síút alapján a top 3 úti cél
- Ausztria (50 százalék),
- Olaszország (26 százalék)
- és Szlovénia (9 százalék)
– mondta az Economxnek Olasz Imola.
Kiemelte továbbá, hogy jellemzően a közeli, magyar síoktatókkal rendelkező síterepeket keresik a legtöbben. Különösen kedvelt Kreischberg, Turracher Höhhe, Gerlitzen, Lachtal, illetve az idei szezonban divatos terepek Obertauern, Ischgl, Saalbach-H., Schladming és Kaprun- Zell am See.
Ennyit költ egy átlagos magyar síturista
Az utazási iroda vezetője szerint a síutak főszezonja január 20-tól február 24-ig tart, ilyenkor hóbiztos pályákra és az elérhető szolgáltatások teljes körére számíthatnak az utazók. Ezt a szezont egy december végétől január elejéig tartó előszezon vezeti fel, és a márciusi hosszú hétvége zárja.
Olasz Imola arról is beszámolt , hogy az első érdeklődések jellemzően szeptemberben érkeznek irodáikhoz, de ahogy a nyaralások esetében, itt is találhatunk a közönségben előre tervező, és utolsó pillanatban induló utasokat, így a foglalások időszaka szeptembertől márciusig tart.
Az összes eladott út alapján az átlagos kosárérték 250 ezer forint/fő körül alakul, de ha (a szélső értékek nélkül) a legtöbbet (legnagyobb számban) értékesített utak értékét nézzük, az 1000 euró körül alakul.
Az Invia szegedi vezetője azonban kifejtette, hogy nem költ mindenki csilliárdokat a síelésre: van olyan ajánlat (egyben a legolcsóbb), amely egy 5 éjszakás síút Gerlitzenben – mindössze 250 euró/fő áron. Ennek kapcsán kérdeztünk a skála másik végéről is, a legdrágább – szintén 5 éjszakás – ajánlat Obertauern, Ischgl 1900 euró/fő.

Vannak olyan síelni vágyók is, akik jóval messzebbre mennének, itt két távolabbi úti cél emelkedik ki a mezőnyből, Hakuba (Japán) és Aspen (USA).
Szinte az összes magyar gondoskodik biztosításról
Bár a síelés nagyszerű szórakozás, számos sérülési lehetőség is rejlik magában. A leggyakoribb síelési sérülések közé tartoznak a törések, rándulások, zúzódások, de akár súlyosabb balesetek is előfordulhatnak, mint a gerinc- vagy fej sérülések. Ilyen esetekben a megfelelő biztosítás nemcsak a kezelés költségeit fedezi, hanem az orvosi segítség gyors elérhetőségét is biztosítja.
A biztosítás tehát komoly anyagi védelmet nyújt, miközben biztosítja a síelő számára, hogy bármilyen problémát is tapasztaljon, a szükséges orvosi ellátás és rehabilitáció ne legyen anyagi terhet jelentő kérdés.
„Mindig, minden utazáshoz ajánlunk biztosítást, és a síutak esetében szerencsére utasaink nagyon nagy arányban élnek ezzel a lehetőséggel: jellemzően 99 százalékuk veszi igénybe, felelősségbiztosítással kiegészítve”
– közölte lapunkkal Olasz Imola.
Mindezek fényében a síeléshez kifejezetten ajánlott a síbiztosítás megkötése, amely sokkal szélesebb körű védelmet biztosít, mint egy hagyományos utazási biztosítás. A síbiztosítás nemcsak a baleseti orvosi költségeket fedezi, hanem a sífelszerelés elvesztése, sérülése vagy lopása esetén is védelmet nyújt. Emellett a csomagtól függően a mentőhelikopteres mentés, orvosi transzfer, kórházi költségek is általában benne van a csomagban. A síelés során a hegyi mentés költségei különösen magasak lehetnek, és a biztosítás biztosítja, hogy ne kelljen a magas árakat saját zsebből fedezni.
Rövidülnek a szezonok
Bár a síelés gazdaságilag rendkívül fontos, nem szabad figyelmen kívül hagyni annak környezeti hatásait sem. A síeléshez szükséges infrastruktúra kiépítése és fenntartása jelentős környezeti terhelést róhat különösen a hegyvidéki területek természetes élőhelyeire. Az olvadó hóval kapcsolatos problémák, valamint a fosszilis tüzelőanyagokkal működő szerkezetek hozzájárulhatnak a globális felmelegedéshez. Ennek ellenére számos sírégió igyekszik fenntartható megoldásokat keresni, például a megújuló energiaforrások használatát, a víz és energia takarékos felhasználását, valamint az ökológiai lábnyom csökkentését célzó intézkedéseket.
A klímaváltozás kapcsán állandó téma a hó olvadása, a telek enyhülése és rövidülése, de vajon milyen hatással van ez az aktuális síszezonokra? Vajon tűnnek el helyszínek az utazási irodák kínálatából?
„Az úti célok kínálatát tekintve egyelőre nem kézzelfogható a változás, a velünk kapcsolatban álló utazásszervezők árualapjában nem látunk nagyobb változásokat. Ezzel szemben az utasok időpont-preferenciái egyértelműen mutatják, hogy a hóbiztos időszakok rövidebbek a korábbinál, így a szezon is évről évre rövidebb”
– mondta a vezető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
