Élénk az érdeklődés az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időszakában elérhető szállások iránt. A belföldi utazók körében 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest – ismertette felmérésének eredményét a Szallas.hu.
Bár az idén október 23. nem esik hosszú hétvégére, az október 25-i pénteki utolsó tanítási nap megnyitja az őszi szünetet, amelyet a november elsejei hosszú hétvége követ. A közlemény szerint az utolsó pillanatos foglalásokkal együtt még további jelentős élénkülés várható az elkövetkező napokban is.
Az előfoglalások legnagyobb része az Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Alföld régiót érinti, míg a települések rangsorában Eger, Gyula, Budapest, Pécs és Szeged áll az élen.
A foglalások
- fele két éjszakára szól,
- negyede háromra,
- 16 százalékuk pedig egyéjszakás.
Az előfoglalások
- harmadánál hotelt választottak a vendégek,
- negyedük apartmanba,
- ötödük vendégházba szól,
- minden tizedik vendég panziót választott,
- míg 5 százalékuk más szállástípust keresett.
Az előfoglalások 38 százaléka wellness-szálláshelyre érkezett.
Az őszi szünetre szóló belföldi foglalások
- 34 százaléka 50-100 ezer forint közötti,
- míg 30 százalékuk 50 ezer forint alatti kosárértékű.
- 17 százaléka 100-150 ezer forint közé esik,
- közel 9 százalékuk pedig 150-200 ezer forint közötti kosárértéket képvisel.
- valamivel több mint 7 százalék 200-300 ezer forint közötti,
- mindössze 3 százalékuk haladja meg a 300 ezer forintot.
Szeptemberben és októberben a belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének a negyedét SZÉP-kártyával rendezték.
Valamennyi szállásadó ilyenkor szezonális és más különleges programmal, dekorációval készül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson