Németország-szerte hetek óta tartanak a megmozdulások, mintegy 100 ezer traktorral felvonulva a gazdák egyértelmű jelzést küldtek a szövetségi kormánynak, hogy vonja vissza teljesen a támogatáscsökkentő és adóemelési terveit. Az utcákon látható volt, hogy a lakosság nagy része kiáll a gazdák ügye mellett. Mindebből Német Gazdák Szövetségének elnöke, Joachim Rukwied kedvező következtetést vont le már a szövetségi kormány által a mezőgazdasági gázolaj-visszatérítés tervezett eltörlése elleni fellépés hetének első napját követően: „Ez a közös akcióhetünk sikeres kezdete volt.”

Teljes egység

A demonstráció ténye és ereje fontos üzenet a német mezőgazdaság számára. A változó időjárási és éghajlati viszonyok ugyanis egyetlen más ágazatot sem érintenek ennyire közvetlenül. Emellett a mezőgazdaságnak fontos szerepe van a klímavédelem terén is: egyrészt az állattenyésztés vagy egyes műtrágyák alkalmazása például éghajlatkárosító üvegházhatású gázok, például metán vagy nitrogéndioxid kibocsátásával jár. Másrészt a gazdálkodók jelentős szerepet játszanak az aktív klímavédelemben, például bioenergia-termeléssel, vagy a a szén-dioxid oxigénné történő átalakítása terén.

Kapcsolódó

A német gazdák nem magasabb bérért, s nem rövidebb munkaidőért demonstrálnak, mint mostanában a német vasutasok. Sok mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy a gazdák barikádokra vonuljanak, hiszen a hét minden napján tengernyi teendőjük van a földjeiken és az istállóikban, nincs tehát arra fölös idejük, hogy frusztrációjuknak nyilvánosan adjanak hangot.

Olaf Scholz szövetségi kancellár, Robert Habeck gazdasági miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter azonban a mezőgazdasági dízel ártámogatásának a csökkentésére irányuló tervükkel elérték azt, amire a gazdaszövetség és a többi mezőgazdasági lobbicsoport valószínűleg soha nem lett volna képes: egyesítették a gazdálkodókat a biogazdaságoktól kezdve a hagyományos sertéstenyésztőkig. És – bizonyára a szándékaik ellenére – utcai demonstrálásra késztették a gazdákat, meg a velük szimpatizáló fuvarozók és egyéni vállalkozókat.

A közlekedést megbénító hatalmas úttorlaszok láttán sok politikus és a sajtó a „politikai erkölcsök eldurvulását”, az „arcátlan gazdalobbit” kezdte emlegetni s azt latolgatta, hogy mennyire veszélyesek a demokráciára a „feldühödt gazdák”. Sok politikus és újságíró pedig egyenesen úgy véli, hogy az elégedetlenséget egyenesen a jobb és a baloldali szélsőséges erők szították. Pedig erről szó sincs: valójában a kékköpenyes középosztálynak lett elege a növekvő bürokráciából és a növekvő terhekből, s véli úgy, hogy a rendszerváltás óta mindegyik kormány jobb volt, mint a mostani.

Tehernövekedés több oldalról

A kormány a támogatáscsökkentő intézkedéseivel aránytalan terheket rótt a mezőgazdaságban dolgozó egymilliónyi emberre – az összes foglalkoztatott mintegy 2 százalékára – akik kétségtelenül nem tartoztak a koalíciót alkotó három párt hagyományos választótáborához. Ám a kormánypártok tisztában lehettek azzal, hogy pártállástól függetlenül a gazdák számára egyelőre nincs valós alternatívája a gázolajnak. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt is, hogy az eddigi kedvezmények, különösen az eddigi gépjárműadó-mentesség nem a politika nagylelkű adománya volt, ugyanis a gépjárműadóból származó bevétel elsősorban a közúti útépítést finanszírozza, amit a traktorok kevésbé használnak. De figyelmen kívül hagyták azt is, hogy

az Ukrajnából vámmentesen beáramló gabona és egyéb termények alacsony ára már amúgy is nehezebb helyzetbe hozta a hazai termelők egy részét.

A gazdák tüntetéséhez csatlakozott fuvarozók pedig a tehergépkocsik úthasználati díjának a megemelését nehezményezték, ami megdrágítja az áruk szállítását és ezzel rontja a kereseti lehetőségeiket.

Szakértők szerint a szövetségi kormány jól tenné, ha megfogadná sok tartományi – köztük több szociáldemokrata – miniszterelnök ajánlásait, és visszavonná a megszorításokat. Ez gazdaságonként évente mindössze néhány ezer euró elengedését jelenti. Viszont a kiskereskedelem piaci erejénél fogva a megszűnő kedvezmény összegével vagy a mezőgazdasági termelők amúgy sem magas jövedelme csökkenne, vagy pedig áremelés formájában az a fogyasztókra hárulna. A gazdaságok összeroppanására vagy élelmiszer infláció elhúzódására viszont senkinek sincs szüksége, ezért a német alkotmánybíróság döntésével a költségvetésen ütött rést más módon kellene betömni. A szövetségi kormány azonban eddig csak részleges engedményre volt kész, az üzemanyagár-támogatás kivezetéséhez – a kompromisszumként felajánlott fokozatosság érvényesítésén túl – azonban ragaszkodik.

A konkrét veszteségek mérséklésénél jóval fontosabb volna az elégedetlenség hátterének és okainak az elemzése, ám ez igazából még meg sem kezdődött. A feszültségek forrása főként a város és vidék közötti párbeszéd hiánya. Sok vidéki gazda érzi úgy, hogy olyan városi emberek oktatják ki őket, akik alig értenek meg valamit azokból a problémákból, amikkel a gazdák szembesülnek. Ilyen például a falvak elsorvadása, romló ellátottsága és lassú internet-összeköttetése, vagy a biodiverzitás jegyében ragadozó farkasok visszatelepítése. Ahhoz viszont

a gazdák kevés segítséget kapnak, hogy miként hajtsák végre a növekvő növényvédelmi követelményeket, a szigorodó állatjóléti előírásokat, ha a fogyasztók nem hajlandók megfizetni az ezek miatti nagyobb költségeket

a magasabb élelmiszerárakon keresztül és helyette inkább importárut vásárolnak. Közben egyre-másra születnek az újabb szabályok anélkül, hogy betartásukhoz új finanszírozási lehetőségek nyílnának.

Nem tudnak megfelelni

Mindenekelőtt könnyen megvalósítható ötletekre, megfizethető innovációkra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen birkózni a mezőgazdaság előtt tornyosuló azokkal a nagy kihívásokkal, amelyek a természeti erőforrások (föld, víz, talaj és levegő) mennyiségének és minőségének csökkenésétől a biológiai sokféleség megőrzésén át egészen az állattenyésztés átalakításáig terjednek. Sok gazda kész is volna korszerűsíteni a gazdaságát, hogy megfeleljen az éghajlatváltozás és az állatjólét támasztotta követelményeknek, és akik számára a pacsirták éppolyan fontosak, mint a tisztességes búzaár. Az elmúlt évek során közülük mégis sokan feladták ebbéli ambícióikat, mert a magas követelményeknek eleget tévő mezőgazdaság nem kifizetődő. Emellett a mezőgazdaságnak versengenie kell az egyre nagyobb létszámú és egyre terjeszkedőbb urbánus településekkel az olyan értékes természeti erőforrásokért, mint a víz, vagy a jó minőségű termőterület. És persze azért is, mert a gazdák többsége számára nincs meg a kellő tervezési biztonság az olyan nagy értékű beruházások megvalósításához, amelyek csak hosszabb idő alatt térülnek meg.

Ezek mind olyan dilemmák, amelyek megoldásáért nem csupán a kormányzat politikusait és a hatalmas erejű élelmiszer-kiskereskedő láncokat, hanem amelyekért bennünket, polgárokat és fogyasztókat is nagy felelősség terhel még akkor is, ha a mezőgazdasági termelők traktorai nem zárják el az autópályákra való feljutást. Nálunk itthon még nem olyan akut a helyzet, mint most Németországban, noha a beáramló ukrán termények kapcsán kisebb demonstrációkra már itthon is sor került. Ám mindenképpen érdemes figyelni arra, hogy milyen konkrét válaszok és megoldások születnek Németországban, s azokat miként lehet a hazai viszonyokra adaptálni.

(A cikk szerzője Terták Elemér, az Európai Bizottság belpiaci főigazgatóságának pénzügyi intézményekért felelős korábbi  igazgatója)