Az új brit kormány még szerdán szögezte le, törekedni fog a megfelelő jogszabályok megalkotására, hogy követelményeket állítson fel azokkal szemben, akik a legerősebb mesterséges intelligenciamodellek kifejlesztésén dolgoznak.
Azonban nem hangzott el semmilyen említés egy erről szóló törvényjavaslatról, márpedig sok technológiai iparági vezető és kommentátor erre számított – írja a CNBC.
Kapcsolódó
Az EU néhány hete mutatta be a rendkívül szigorúnak és követhetetlennek vélt mesterséges intelligencia törvényét, amelynek betartását az egyes óriásvállalatok már nem is akarják magukra vállalni, ezért többek között a Meta és az Apple is ügy döntött, hogy egész egyszerűen nem hozzák be Európába az MI-technológiáikat.
Ugyanezek a technológiai cégek ugyanakkor abban bíznak, hogy az Egyesült Királyság nem fog ugyanebbe a hibába ütközni a törvények megalkotásakor.
MI vagy nem MI?
A Munkáspárt egyik választási kampányígérete volt, hogy hivatalos szabályok fog bevezetni a mesterséges intelligenciára vonatkozóan, ezen felül olyan jogszabályok is bevezetnek, amelyek betiltják a szexuálisan megkérdőjelezhetetlen jellegű deepfake-tartalmakat.
A legerősebb MI-modelleket célba véve a Munkáspárt főként az OpenAI, a Microsoft, a Google és az Amazon számára vezetne be szigorúbb korlátozásokat, valamint az olyan MI startupok számára, mint az Anthropic, a Cohere és a Mistral.
Rishi Sunak kormány korábban azzal próbálkozott, hogy a már meglévő jogszabályokat próbálta alkalmazni a technológiára, azonban Peter Kyle, az új kormány technológiai minisztere még februárban arról beszélt, hogy a Munkáspárt törvényi alapon arra kötelező a vállalatokat, hogy megosszák a kormánnyal a mesterséges intelligencia modelljeik biztonságára vonatkozó tesztadatokat.
Sunak kormánya hasonló megállapodásra jutott a technológiai cégekkel arról, hogy megosztják a biztonsági tesztekkel kapcsolatos információkat az AI Safety Institute-tal, egy államilag támogatott, fejlett mesterséges intelligencia rendszereket tesztelő szervvel. Ez azonban önkéntes alapon működik.
Drámai felismerés: lemaradunk a mesterséges intelligencia kihasználásában
A világ lassan ráébred, hogy a mesterséges intelligencia csak akkor jelent segítséget a cégeknek, ha testre szabják felhasználását: az AI-t nem lehet beilleszteni a meglévő munkafolyamatokba, teljesen újragondolt stratégiák kellenek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan, ki lehet Elon Musk utódja Ukrajnában

Újabb Tisza-lelőhely zárt be, krízisállapot lépett fel

Kiderült a drámai igazság a magyar iparról: innen hogy lehet talpra állni?

Születésnapot ünnepel a lottó nőnapon, 4 milliárddal készül

Riasztó adatok derültek ki a mentősök kiérkezési idejéről

Elutasították Elon Musk keresetét, halálra keresheti magát az OpenAI

OTP-sek, figyelem! Van egy új szám, amit most írjon fel!

Figyelem, az minden nagyobb társasházat érint

Aki a Trump-adminisztrációban akar dolgozni, felkötheti a gatyáját
