Nagy Márton, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az árrésstop további sorsáról május 21-én dönt a kormányzat, és szerinte igaznak bizonyult a sejtés, miszerint nagy esélye van annak, hogy azt nem vezetjük ki. Sőt, a tárcavezető szerint kiterjesztik azt más termékekre is. Elmondta, hogy
első körben nyárig hosszabbítják azt meg, párhuzamosan a háztartási termék szabályozásával.
Újságírói kérdésre elárulta, a kormány jövő hét szerdán fogja tárgyalni a háztartási és piperecikkekre kivetendő árrésszabályozást. Az NGM javaslata az, hogy itt is, "amilyen gyorsan lehet" vezessenek be szigorítást.
Az áprilisi inflációs adatokkal kapcsolatban Nagy Márton közölte, az 4 százalék körülire esik vissza, míg az élelmiszer drágulása 5 százalékra csökken. Elmondta, hogy a kormány célja, hogy a teljes infláció 3-4 százalék körüli legyen, míg az élelmiszerek esetében 5 százalék alá süllyedjen.
Elmondta azt is, hogy a NAV-on keresztül látják minden kereskedő által kiszabott árat, de ezek nem nyilvános adatok, ezért van szükség az online árfigyelő-rendszerre. Ehhez hozzátette: hogy hamarosan a háztartási cikkek is látszódnak ezen a rendszeren.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy a kormányzat szerint milyen feltételek szükséges ahhoz, hogy egyáltalán biztonságosan kivezethessék az árrésstopot, és ne pattanjanak vissza az árak a szabályok megszűnésekor.
Nagy Márton az Economx felvetésérére közölte, inkább az a kérdés, hogy van-e jogosultsága örökre megtartani azt. Miért nincs olyan szabályozás, ami maximalizálja a profitmarzsot, állandó jelleggel? - tette fel a kérdést, hozzátéve: Romániában van erre példa.
A nemzetgazdasági miniszter szerint lehetnek olyan kereskedelmi szabályozások, amelyek hosszútávon beütik az árrésstop eredményeit, és akár egy "új definícióval", de maximalizálják a profitot.
Felidézte, hogy miközben a kiskereskedelmi láncok a saját termékeiket 4-6 százalékos árréssel tették ki a polcokra, a branding termékeken 50 százalékot is kerestek.
Az alapprobléma, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva megírtuk,
a hatósági ár kivezetése 2024 júliusában az élelmiszerek egyhavi árváltozását 0,8, a teljes inflációt pedig 0,2 százalékponttal növelte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget