Idén – 2007, 2011, 2020, valamint 2023 után – ötödjére is csődeljárás alá került a BBS felnigyártó cég. Az 1970-ben, Németországban alapított vállalatot az ISH Management török befektetési csoport mentette meg a két évvel ezelőtt csőd idején, az idei összeomlás után pedig a futóművekre szakosodott KW Automotive egyezhetett meg a vállalat (újbóli) átvételéről.
Állítólag már gazdát is cserélt a BBS Schiltachban található, 32 ezer négyzetméteres telephelye, melyet a KW Automotive mögött álló Klaus Wohlfarth és családja más helyi befektetők bevonásával tervez hasznosítani – számolt be a legújabb fejleményekről a Neue Rottweiler Zeitung.
Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy KW Automotive mennyiért vásárolta meg az ikonikus felnigyártót.
Sajtóértesülések szerint a jövőben egyedi felnik készítésére fókuszálhatnak a BBS-nél, amihez ismét elővehetik a (2023 végére elkészült, de a negyedik csődeljárás miatt nem megvalósult) digitalizált gyártósor tervét.
Ütközés után, újratervezés előtt – jön az Automotive Summit 2025
Vajon mi jön a fal után? Ezzel a felütéssel indít 2025. május 21-én az Automotive Summit konferencia a MOL Campuson. Az autóipar jövőjét latolgató eseményen a szakértők igyekeznek feltérképezni hazánk szerepét a globális átalakulásban – több aspektusból is körbejárva –, de kulcstémák között szerepel a mesterséges intelligencia alkalmazása a gépjármű-értékesítésben, az új autógyárak hazai gazdasági hatása, valamint a CO 2 -kibocsátás jövője is. Erről itt írtunk részletesenKapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet