A K&H fiatalok pénzügyi tudatosságával kapcsolatos reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a 14-18 éves korosztály – ha nem is gyakran, de – mégiscsak leginkább szüleivel beszéli meg az anyagi kérdéseiket. Az világosan látszik, hogy pénzügyekről ez a korosztály sem a tanáraitól, sem a barátaitól, de még csak nem is a nagyszüleitől, vagy távolabbi rokonaitól tájékozódik. Ahogy egyre érettebbé és önállóbbá válnak, úgy nő a téma iránti érdeklődésük.
- A lányok jóval többen – a megkérdezettek 43 százaléka – beszélget anyagiakról a szüleivel,
- míg a fiúknak csak 31 százaléka. Igaz, ők egy kicsit gyakrabban beszélik meg haverjaikkal a pénzügyeket, mint a lányok a barátnőikkel.
Annak, hogy a szülők az elsődleges beszélgetőtársak, az az oka, hogy leginkább bennük bíznak meg és hozzáértésüket sem vonják kétségbe a gyerekek.
A fiatalok nagyra értékelnék, ha az iskolákban banki szakemberek beszélnének a pénzügyekről és annak is örülnének, ha lehetne tőlük kérdezni a területtel kapcsolatban. De! Nagyjából egyenlő arányban – a megkérdezettek 20-20 százaléka körül – nyilatkoztak úgy, hogy valamilyen mértékben vonzónak találnák banki szakemberek játékos, interaktív előadásait pénzügyi témákban.
A pénzügyekről szóló rövid, érdekes videókat is szívesen megnézik, de népszerűek a játékok is. Fontos, hogy minőségi, vizuális megjelenítéssel, a fiatalok nyelvén szóljon hozzájuk.
Az anyagiakkal kapcsolatos tartalmakat a fiatalok figyelmébe kell ajánlani, maguktól nem keresnek ilyen témájú szórakoztató és instruktív anyagokat.
Leginkább a YouTube-on vagy TikTok-on akadnak pénzügyekkel foglalkozó tartalomra, de jellemzően csak akkor, ha éppen belefutnak egy érdekesebbnek tűnő videóba vagy hirdetésbe. A Facebook már annyira a boomerek terepe, hogy a kutatók rá sem kérdeztek.
Banki honlapot csak a 18 év körüliek néznek meg, közülük is alig 12 százalék. Ők azok, akik már általános vagy gazdaságra szakosodott hírportálokat is meg-megnéznek – ugyanis a televízió már nem információforrás számukra, pláne nem a nyomtatott sajtó.
Versenybe, vetélkedőbe is szívesen beneveznek – de csak akkor, ha a barátok is velük tartanak. A felmérés szerint a barátokkal, kortársakkal azért nem beszélnek anyagiakról, mert azokat nem érdekli, meg nem is igazán értenek hozzá.
A pénzintézet szerint érdemes a gyereket akár már 9-10 évesen is elkezdeni megismertetni a pénzügyekkel, hogy felnőtté válva otthonosan mozogjanak ezen a területen is. Ezért hívták életre 2010-ben a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt, mely hasznos pénzügyi tudást nyújt a 9-17 éves diákoknak.
Az idei megmérettetésen minden eddigi rekordot túlszárnyalva több mint háromezer csapatban összesen több mint 12 ezer diák jelentkezett az ország minden részéből. A verseny 2. fordulója is lezárult már, a csapatok a március 18-i eredményhirdetésre várnak, ahol kiderül, hogy ki jut tovább a regionális középdöntőbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Ezt ne csinálja otthon, nagyon durván megbüntethetik érte

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak
