Két férfit a jelek szerint semmi sem tart vissza a Balatonon attól, hogy újra kiüljenek pecázni a partra. Mindkettőjüket már korábban is horribilis bírságra büntettek és hosszú évekre eltiltottak a horgászattól, ők azonban erre fittyet hányva újra és újra megpróbáltak halat fogni, számolt be a történtekről a pecaverzum.hu.
Egy balatonlellei lakost 5,5 millió forintra büntettek és 15 évre elvették az engedélyét, míg balatonfűzfői társánál a tavaly összeszedett 2,2 milliós büntetést fejelték meg most újabb 1,4 millióval.
A két orvhorgásszal már eddig is számtalanszor meggyűlt a baja a balatoni halőröknek és a halgazdálkodási hatóságnak. A balatonlellei férfit tavaly hatszor kapták el, ténykedését összesen 5.488.789 forintos halvédelmi bírsággal és 15 évnyi horgászattól való eltiltással sújtotta a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság.
A másik, Balatonfűzfőn élő orvhalász tavaly júniusig négyszeri elkövetésével 2.225.475 forintos bírságot szedett össze, és több mint 8 évre eltiltották a horgászattól. Egy évig nem érkezett róla hír, azonban most megint elkapták és visszatérését 1.436.490 forintos halvédelmi bírsággal, valamint 54 hónapos horgászattól való eltiltással honorálták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az