Ukrajna fontolgatja az amerikai dollártól való eltávolodást, esetleg szorosabban az euróhoz kötve valutáját a globális kereskedelem széttöredezettsége és az Európához fűződő erősödő kapcsolatai közepette – mondta Andrij Pisnij, a kijevi jegybank elnöke a Reutersnek.
Az Európai Unióhoz való esetleges csatlakozás, az EU szerepének megerősödése védelmi képességeink biztosításában, a globális piacok nagyobb volatilitása és a globális kereskedelem széttöredezettségének valószínűsége arra kényszeríti a jegybankot, hogy felülvizsgálja, vajon az euró legyen-e az ukrán hrivnya referenciavalutája a dollár helyett
– közölte Pisnij.
Hozzátette, hogy egy esetleges átállás igen összetett, és sokoldalú felkészülést igényel.
Jelenleg a dollár uralja a nemzetközi kereskedelmet, a nagyobb gazdaságok, köztük Szaúd-Arábia és Hongkong is a dollárhoz rögzítik valutáikat.
Donald Trump elnöksége alatt azonban az Egyesült Államok kereskedelmi háborút indított azzal, hogy bevezette az évszázad legmagasabb vámjait, ami arra késztetett egyes szereplőket, hogy megkérdőjelezzék a dollár jövőbeli szerepét globális tartalékvalutaként
- mutatott rá az ügynökség. Emlékeztettek arra is, Trump Fehér Házba való visszatérése óta a dollár több mint 9 százalékot esett a főbb valutákhoz képest.
Pisnij szerint az amerikai dollárban lebonyolított tranzakciók továbbra is dominálnak a devizapiac minden területén, de az euróban történő tranzakciók aránya a legtöbb szegmensben emelkedik.
Ukrajna 1996-ban vezette be a hrivnyát, és évtizedek óta a dollárt használja referenciavalutaként. 2023 októberében a központi bank a szilárdan rögzített árfolyamról egy irányított árfolyamrendszerre tért át, amely az amerikai dollárt használja referenciaként, vagyis ez a mérce a devizapiaci beavatkozások mérésére és az árfolyam-ingadozások kiegyenlítésére.
Az EU közel egy évvel ezelőtt kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával, felkészülésképpen Moldova január 2-án a moldovai lej referenciavalutáját már a dollárról az euróra váltotta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat