UPDATE:
Kikerült a videó Magyar Péter közösségi oldalára, a felvételen a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszél, hogy szakítanak a jelenlegi béketevékenységeikkel, és egy ütőképes hadsereget hoznak létre. „Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel. Ismerjük ezeket, de főleg egy folyamat eredményeképpen szakítunk a békementalitással. Természetes, hogy az a folyamat, amit a nyilvánosságban fiatalításként ismertünk meg, egyszerűen ez a legegyszerűbb módja, hogy ezt megváltoztassuk. Szakítsunk a békementalitással és átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára. Ennek a végrehajtásában és végrehajtására dr. Böröndi Gábor altábornagyot kértem föl. Megtiszteltetés, hogy elvállalta, és arra számítok, hogy ezt a folyamatot ő maradéktalanul végre fogja hajtani" – hallható a 2023. áprilisában készült felvételen. A miniszter már reagált is a kikerült hangfelvételre, mint a Facebookon írta: „én egy Magyarország fegyveres védelmére kész és alkalmas hadsereget építek! Mert a békéhez
erő kell." Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón pedig úgy kommentálta a történteket újságírói kérdésre, hogy „ez egy lepkefing, egy semmi!."
Ez történt korábban:
Magya Péter, a Tisza Párt elnöke arról beszélt egy közösségi oldalán megjelent csütörtöki videóban, hogy „holnap reggel 9.00 órakor nyilvánosságra hozzuk itt azt a bizonyítékot, amelyből mindenki számára világos lesz, hogy Orbán Viktorék végighazudták az utóbbi éveket. Hazudtak reggel, délben és este. Hazudtak minden hullámhosszon”. Magyar hétfőn beszélt először arról, hogy „befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”, ami „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé" - emlékeztet a 444.hu
A Tisza Párt elnökének nem árt, ha komolyan megindokolja és bizonyítékokkal támasztja alá ma reggeli állításait, hiszen Orbán Viktor nem hezitál perelni, ha róla írnak a sajtóban fals dolgokat. Legutóbb az olasz villára repült rá a hazai sajtó, ott már biztosan sajtóper lesz.
Egy évvel a 2026-os országgyűlési választás előtt a Republikon Intézet kutatása alapján a teljes népesség 32 százaléka szavazna a Tisza Pártra, 3 százalékkal többen mint márciusban. A Fidesz-KDNP egy százalékpontot erősödött, 28 százalékra, így a teljes népesség körében jelenleg 4 százalékponttal vezet Magyar Péter pártja. A pártválasztók körében az állás 39-35 a Tisza javára, ami egy százalékpontot erősödött. A Fidesz-KDNP változatlanul 35 százalékon áll.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője