Bár nem tartozik a legesélyesebbek közé, kvalitásainak és a párbeszédben szerzett gazdag tapasztalatának köszönhetően az első szerb állampolgárságú bíboros mégis betölthet bizonyos szerepet a konklávéban: ő egy Ferenc pápához hasonlatos személy, akit az elhunyt egyházfő, 2024 december elején vett fel a bíborosi kollégiumba.
A 68 éves Ladislav (László) Német belgrádi érsek, latin nevén Ladislaum kivételes személyiség, igazi hídépítő: vajdasági magyar családban született, Jugoszláviában nevelkedett, jelenleg Szerbiában aktív, közvetít Kelet és Nyugat, szlávok és magyarok, ortodoxia és katolicizmus között
Kapcsolódó
– idézi a Katolikus Hírügynökséget a dw.com.
Emlékeztetnek arra, hogy az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnökeként jól ismeri az európai helyzetet, valamint a keresztény kisebbségi egyház valóságát. Anyanyelve, a magyar és a szerb-horvát mellett lengyelül, németül, angolul és olaszul is beszél.
Német László a katolikus egyház szinodalitási reformprojektjének egyik vezetője és úttörője, amelyet Ferenc pápa kezdeményezett. A szinodalitás azt jelenti, hogy a döntéseket nemcsak a legfelsőbb szinten hozzák, hanem az egyházi közösség minden tagjának párbeszéde, részvétele és konzultációja révén.
Ezzel
a magyar-szerb bíboros a katolikus egyház decentralizációjának egyik leghangosabb szószólójának számít.
A Katolikus Hírügynökség megfogalmazása szerint Német László a vallásszabadságot és a békét szorgalmazza a fegyverkezés helyett és óva int a „neoliberális piacgazdaság ideológiájától”. Ennek fényében támogatja a jelenlegi belgrádi diáktüntetéseket is a kormány ellen.
A bíboros 1956. szeptember 7-én született a vajdasági Odžaciban, az akkori Jugoszláviában. Családja a katolikus magyar kisebbséghez tartozott, ezért gyermekként és fiatalemberként gyakran gúnyolták. A szabadkai katolikus gimnáziumba járt, majd 1977-ben lett a Societas Verbi Divini , azaz a Verbita rend tagja. Mesterképzését a lengyelországi Katolikus Egyetemen végezte. 1983. április 17-én szentelték pappá Odžaciban.
Magyarországon három évig vezette az itteni Verbita rendet, és a Magyar Püspöki Konferencia főtitkári tisztségét is betöltötte.
Már az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke volt, amikor Ferenc pápa 2022-ben Belgrád érsekévé nevezte ki. 2025 januárja óta Német László a Vatikán ökumenikus kapcsolatokért felelős testületének tagja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni