Egy tokiói árverésen egy szusimágnás még 2019-ben összesen 3,1 millió dollárt fizetett egy darab kékúszójú tonhalért. A hal összesen 278 kilogramm súlyú volt, akkora, mint egy grizzly medve.
A tonhal az egyik legértékesebb halcsalád, ezen belül is a kékúszójú tonhal a legkelendőbb, mivel jellemzően ezt használják a szusi és a szasimi készítésekor. A rendkívül magas értéke miatt, ami a szusi népszerűségének köszönhető, a 2010-es években a túlhalászás miatt a kihalás szélére sodródott a halfajta.
Az utóbbi években azonban hihetetlen fellendülésen mentek keresztül a kékúszójú tonhal populációi, miután halászati kvótákat vezettek be a legtöbb országban és visszaszorították az orvhalászatot is – írja a BBC.
Olyannyira, hogy a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 2021-ben az atlanti kékúszójú tonhalat a veszélyeztetett kategóriából a legkevésbé aggályos kategóriába sorolta vissza.
Azonban most mégis egy új kihívással kell szembenéznie a halfajtának: a klímaváltozással. Tanulmányok ugyanis azt mutatják, hogy a kékúszójú tonhal rendkívül érzékenyen reagál a hőmérséklet-változásokra, és már a kis mértékű növekedés is hatással van az anyagcseréjükre, a táplálkozási szokásaikra és a szaporodásukra is.
A rendkívül hosszú életű, melegvérű ragadozó halak évente több ezer mérföldet vándorolnak ívás és vadászat céljából. Ám ezek a vándorlási szokások most kezdenek megváltozni. Számos kutatás ugyanis arra mutat rá, hogy a populációk elkezdtek a hidegebb vizek felé vándorolni.
A Southamptoni Egyetem tanulmánya szerint az emelkedő hőmérséklet a következő 50 évben kiszoríthatja a kékúszójú tőkehalat a Földközi-tengerből, mivel a 28 Celsius-fokot meghaladó tengeri hőmérséklet kedvezőtlenül befolyásolja a fiatal kékúszójú tonhalak anyagcseréjét és növekedését.
A fák évgyűrűihez hasonlóan a tonhalak szervezetében található otolitok lényegében minden egyes halat leírnak, mivel olyan izotópokat tartalmaznak, amelyek elárulják a halpéldány múltbeli környezeti körülményeit.
A kutatók szerint a halak migrációs szokásainak változása hatással lesz a következő években azokra a halászközösségekre is, amelyek megélhetése a tonhalfogástól függ.
Nem fogja elhinni, milyen áron juthatunk hozzá a halhoz idén karácsonykor
Bár a tavalyinál kedvezőtlenebb időjárási körülmények nehezítik a haltermelők dolgát, idén karácsonykor nem kell áremelésre számítaniuk a vásárlóknak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Nagy a tét, beindult a diaszpóra: évtizedek óta nem szavazott ennyi külföldön élő román, mint most

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ha bogyókon él, ettől a hírtől jobb kedve lesz
