Augusztus 7-én a svédországi Örebro repülőtéren új 0–400–0 km/h rekordot ért el a Jesko Absolut hipersportautó – jelentette be a Koenigsegg. Az 1600 lóerős autó alig több mint 25 másodperc alatt teljesítette a sprintet – írta meg a hvg.hu.
Markus Lundh gyári tesztpilóta 25,21 másodperc alatt gyorsult fel ugyanazzal a kocsival, amellyel tavaly augusztusban 27,83 másodperces rekordidőt sikerült futni.
A jelentős időjavulást szoftveres finomhangolással sikerült elérni,
ráadásul úgy, hogy a száradóban lévő aszfalton nem voltak ideálisak a körülmények.
Az 1600 lóerős, 5 literes, biturbó V8-as motorral szerelt, hátsókerék-hajtású kocsi 16,77 másodperc alatt érte el a 400-as tempót, és 8,44 másodperc alatt fékezett arról álló helyzetbe.
A Rimac alig egy hónapja állította be a korábbi 0–400–0 km/h rekordot: a 2107 lóerős, összkerékhajtású elektromos Nevera R 25,79 másodperc alatt tudta le a feladatot. A horvát cég névadó alapítója, Mate Rimac nem sokkal a rekord megdöntése után máris gratulált svéd versenytársának.
A Rimac hiperautója 17,35 másodperc alatt érte el 0-ról a 400 km/h-t, majd 8,44 másodperc alatt fékezett le álló helyzetre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye