Az osztrák hatóságok megállították és átvizsgálták a ferencvárosi szurkolókat szállító különvonatot a határon, majd végül nem engedték be Ausztriába a vonatot, amire a magyar külügy tiltakozott és az osztrák nagykövetet is behívták magyarázatra. Szijjártó Péter botrányosnak nevezte az esetet, miközben a Fradi játékosait arra buzdította, hogy a pályán álljanak bosszút.
Szerző(k): Benkó EszterPetíció indult, hogy megálljanak a vonatok Hegyeshalomnál, mert most több járat kihagyja a megállót. Még ezen a héten alá lehet írni a dokumentumot, amely előrelendítheti az ügyet.
Szerző(k): EconomxVasárnap indul az átmeneti, autóbuszos vonatpótlás Debrecen és Nagykereki között. A buszok azonban jóval hamarabb érnek célba, így érdemes az új menetrendet átnézni.
Szerző(k): EconomxBezár vasárnap az ország második legforgalmasabb mellékvonala. Jelenleg fogalmuk sincs, mikor nyithat újra, a terveket is újra kell gondolni, mert még a házak is rossz helyen állnak.
Szerző(k): EconomxBár egyelőre nem sokat tudni a tragikus esetről, az már most világos, hogy halálra gázolt a Bakony InterCity egy férfit, aki nyomban életét vesztette.
Szerző(k): EconomxOktóber 16-tól egységes lesz a pótdíj összege a fedélzeten és a csekken történő fizetésnél is. Az egységes pótdíjazási gyakorlat „éles” bevezetését minden idők leghosszabb türelmi időszaka és figyelemfelhívó kampánya előzte meg. A MÁV szerint egyre kevesebb a bliccelő – 200 utasból mindössze 1-et érint.
Szerző(k): EconomxEgyre rémisztőbb kép rajzolódik ki a tragikus vasúti balesetetről, mely pár kilométerre történt a magyar határtól. Mentőhelikopterre is szükség volt.
Szerző(k): EconomxTöbb vasútvonalon is bombariadót jelentettek, a rendőrség leállította és átvizsgálta a járatokat.
Szerző(k): Galgóczy Éva