Az LMP társelnöke szerint a társadalom egy részének elege van a Fidesz soraiban felbukkant fiatal mandzsettagombos emberekből, akik sosem voltak ellenzékben, csak a kormányzásba ültek be.
Szerző(k): S. A. S.Nem nyugodnak a kedélyek az oktatás területén, sőt, a Belügyminisztérium államtitkára azon a napon jelentette be, hogy elszámoltatná a pedagógus szakszervezeteket, amikor azok közölték, a tanárbérek esetében még a közepest sem éri el az elégedettségi mutató a pedagógusok körében.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAzonnali hatállyal vonja vissza Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a közösségi közlekedést érintő járatritkításokat, és hívja egyeztetésre az érintett városrészek vezetőit - mondta az LMP szóvivője vasárnap online sajtótájékoztatón. Pénteken már arról szóltak a hírek, hogy ezrek, tízezrek „háborognak” a közösségi médiában, mert a járatcsökkentések miatt például zsúfoltság van a buszokon. A BKK-vezér szerint nem kommunikáltak megfelelően, Vitézy segítene.
Szerző(k): Németh TamásAz LMP társelnöke szerint a főpolgármesterségről nem a Facebookon kell dönteni.
Szerző(k): Vermes ÁdámGyilkossági kísérletet akadályozott meg az épp ott tartózkodó LMP-s polgármesterjelölt a Tátra téri piacon, Pesterzsébeten.
Szerző(k): EconomxHa minden igaz, már csak pár hét, és kiderül, hogy a júniusi önkormányzati választásra összesen hány ellenzéki kihívója lesz a főpolgármesternek. A mellékelt ábra szerint nem sorol be Karácsony Gergely mögé a teljes ellenzék, az LMP például külön utakon jár.
Szerző(k): Hercsel AdélA volt közlekedési államtitkár szerint nagyon megtisztelő, hogy az Ungár Péter felkérte erre a posztra, de az LMP-t is meg akarja hallgatni.
Szerző(k): EconomxNemcsak a kormányzat, hanem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem tartja számon azokat a családokat, akik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályai miatt kénytelenek büntetőkamatot fizetni.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba