A héten jelentette be Vitézy Dávid, hogy az LMP támogatással elindul a főpolgármester-választáson és máris Karácsony Gergely elsőszámú kihívójává vált
A Republikon Intézett pénteken publikált mérése szerint a főpolgármester új kihívója főleg a Fideszes szavazókra számíthat, de az LMP híveit is megosztja. Viszont Karácsony ellenzéki támogatóinak csak a töredékét tudja elhódítani az egykori BKK-vezér – írja a 24.hu
Jelenleg Karácsony Gergely abszolút többséggel (55 százalék) nyerne, míg Vitézy Dávid csak 22 százalékát hozná el a szavazatoknak. Azonban Szentkirályi Alexandra visszalépése esetén a kormánypárt jelöltjére voksolók háromnegyede Vitézyt támogatná, a kisebb részük pedig Grundtner András mögé állna be.
Szűk három hónappal a voksolás előtt Szentkirályi visszalépésével számolva a Republikon a következőképpen mérte a főpolgármesteri-székért indulókat:
- Karácsony Gergely (DK-Momentum-MSZP-Párbeszéd) 53 százalék
- Vitézy Dávid (LMP) 34 százalék
- Grundtner András (Mi Hazánk) 9 százalék
- Brenner Koloman (Jobbik) 4 százalék
Bár a mérés alapján simán újrázna, de a választás után nehéz helyzetbe kerülhet a közgyűlésben Karácsony Gergely – a Republikon eredményei szerint a Kutya Párt nélkül nem lesz többsége a főpolgármesternek. A párbeszéd politikusára szavazók 10 százaléka nem kíván pártokra voksolni, a jelenlegi főpolgármestert támogatók 10 százalék pedig a bizonytalan a pártpreferenciáit illetően.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Inflálódik a magyarok pénze, csekély vigasz, hogy a románoké még inkább

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Kár kockáztatni, ittas vezetés esetén kártérítés sem jár, sőt, sittre vághatják
