Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott, nem fejeződött be ez a beszélgetés. Szerinte a pártpolitika túlságosan áthatja a hely ügyeket, mint például az, hogy a DK által vezetett kerületek a 11., 15. és 18. kerületben is módszeresen akadályozzák a vasút fejlesztését, így nem haladhatnak a szükséges elővárosi vasútfejlesztések.
Hogyha pártlisták delegáltjaiból fog állni a fővárosi közgyűlés, az a pártokat közelebb hozná a budapesti közügyekhez
– fejtette ki arról, hogy megszavazhatják a választási törvény módosítását.
Nem találunk Európában még egy olyan várost, amely olyan kaotikus közigazgatási szabályrendszerrel működne, mint Budapest
– tette hozzá a szabályozásokkal összefüggésben.
A Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Dubajinfó címet viselő sajtótájékoztatón elhangzottakra úgy reagált, volt olyan pontja is, amiben egyszerűen „blöff szagúnak” érezte Lázár vízióit.
Vitézy emlékeztetett, Rákosrendezőn egy óriási, több száz hektáros terület van, amit Budapest érdekében a budapestiek hasznára lehetne fejleszteni.
Budapestnek nem az a legfontosabb gondja, hogy nincs elég turista a városban. Sőt, néha, ha az ember a belvárosban jár-kel, valószínűleg az ellenkezője is az eszébe jut
– fejtette ki Vitézy Dávid. Azt is elmondta, hogy egy ekkora fejlesztés hosszú évekbe telik, csak a terület kármentesítése évekig tartana. Szerinte úgy érdemes Budapestet fejleszteni, hogy a legjobb európai gyakorlatokból kell tanulni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat