A felek szerint már nem sok van hátra a megállapodásig, így rövidesen kiderülhet, mekkora lesz a bérminimum- és a minimálbér-emelé ...
A KSH szerint a bruttó átlagkereset 687 ezer forintnál is többre rúgott az ősz első hónapjában, míg a mediánbér nettója már a 400 ...
Uniós összevetésben hazánkban a legalacsonyabbak a jövedelmek, ha a mediánbért vesszük alapul, még vásárlóerő-paritáson is elképes ...
Dobrev Klára szerint minden magyar dolgozónak adómentesség járna a minimálbér összegéig. A politikus úgy véli, a DK javaslata a legkisebb keresetűeket segítené leginkább, miközben a leggazdagabbaknak arányosan többet kellene fizetniük.
Szerző(k): EconomxA dolgozó fiatalok 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
Szerző(k): H. B.A régi mondás szerint a pénzről nem illik beszélni, de talán ideje végre feltenni a kérdést: miért is nem? Hiszen, ha valamire mindannyian kíváncsiak vagyunk, az az, hogy vajon más mennyit keres, és mi magunk vajon annyit kapunk-e munkánkért, amennyit az ér? Az Európai Unió friss irányelve éppen ebbe, a régóta zárt ajtókkal védett világba hoz friss levegőt – vagy ha úgy tetszik, erős huzatot.
Szerző(k): EconomxMég mindig nem sikerült elfogadni a költségvetést az Egyesült Államokban. A leállás miatt most már az élelmiszersegélyek is veszélybe kerültek.
Szerző(k): G. É.