Az IW (Német Gazdasági Intézet) legújabb tanulmánya szerint az indiai munkavállalók keresik a legmagasabb béreket Németországban, akiknek a bruttó mediánbére 2024-ben havi 5393 euró (~2,06 millió forint) volt.
Őket követték az osztrákok 5322 euróval, az amerikai munkavállalók 5307 euróval, illetve az írek (5233 euró) – azaz mindhárom csoport valamivel több, mint kétmillió forintos fizetéssel.
Ehhez képest a német alkalmazottak bruttó mediánjövedelme havonta 4177 eurót (1,6 millió forintot) tett ki, míg a többi külföldi munkavállaló 3204 eurót (~1,2 millió forintot) keresett.
A bevándorlás pozitív oldala: tárt karokkal fogadják a feltalálókat
Akár az egyetemeken keresztüli bevándorlás egyre fontosabbá válik az elkövetkező években a demográfiai, digitalizációs és dekarbonizációs kihívásoknak való megfelelés érdekében – állapítják meg az elemzők, rámutatva, hogy a 25 és 44 év közötti, teljes munkaidőben foglalkoztatott indiaiak körülbelül egyharmada tudományos és technológiai területeken dolgozik.
Mivel az úgynevezett STEM-szakmákban (tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika) dolgozó szakképzett munkavállalók iránt óriási a kereslet, a jövedelmek ezen a területen kiemelkednek, főként a gazdaságilag erős, magasabb bérszínvonalú városi központokban.
A Tagesschau szerint sokan eleve Németországban tanultak, majd később maradtak, és a kutatásokhoz is hozzájárultak: az indiai származású feltalálók szabadalmi bejelentéseinek éves száma tizenkétszeresére nőtt 2000 és 2022 között.
Legolvasottabb
Visszavonták a körözést: előkerült Pesty László
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Vizsgálat indul a fővárosi pszichiátriai intézet működése miatt
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev