A közelmúltban 41,8 milliárd forintról 20,9 milliárd forintra csökkentették a Vodafone márkanév alatt szolgáltató V.R.A.M Távközlési Rt. alaptőkéjét. A veszteségek finanszírozása miatt kényszerült erre a lépésre a társaság - mondta lapunknak Vitai Attila, a V.R.A.M. vezérigazgatója. Úgy tudjuk, hogy a cég tavaly több mint 20 milliárd forint veszteséget halmozott fel. Vitai szerint természetes folyamatról van szó, a mobiltelefon-társaságok ugyanis általában működésük első öt évében veszteségesek. A vezérigazgató szerint a V.R.A.M. Rt.-nek nem lesz szüksége ennyi időre ahhoz, hogy nyereségessé váljon. A V.R.A.M. 51 százalékos tulajdonosa az angol Vodafone Plc., az Antenna Hungária Rt. 30 százalékos, míg a német RWE Telliance 19 százalékos részvényese a cégnek. (Az Antenna Hungária első féléves, több mint 3 milliárd forintos eredményromlása mögött is jórészt az állt, hogy most konszolidálta először a V.R.A.M.-ot - NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 14., 9. oldal). A társaságnak jelenleg 320 ezer aktív ügyfele van. A Hírközlési Főfelügyelet adatai alapján az idén a második negyedévben a Vodafone az új ügyfelek 14 százalékát szerezte meg, az első hat hónapban pedig a magyarországi mobiltelefon-piac növekedéséből 11 százalékot tudhatott magáénak. Vitai elmondta, hogy a szolgáltatását 1999 végén kezdő cég az év végére az ország területének 95 százalékát fedi le hálózatával. D. J.