Donald Trump megválasztásával kevésbé kiszámítható irányt vett az amerikai gazdaságpolitika, ezzel együtt egész évben bizonytalan lehet a gazdasági környezet a világban, amit rövid távon leginkább a régi-új elnök vámpolitikája befolyásolhat majd, mivel az mind a növekedési, mind az inflációs folyamatokra nagy hatással lehet - jelezték kedd reggel az Equilor stratégái és nem is fogalmazhattak volna pontosabban, a bizonytalanság kedden menetrendszerűen meg is érkezett a piacokra. Némi fáziskéséssel ugyan, mert a beiktatás napja (hétfő) egyben Martin Luther King-emléknap volt, kötvény- és részvénykereskedés nélkül. 

A devizapiacon már hétfőn gyengülni kezdett a dollár az euróval szemben. Kedden ezt korrekció követte, de délután ismét az eurónak állt a zászló, az euró-dollár keresztárfolyam 1,038 körül mozgott. Az euró jó teljesítménye azzal magyarázható, hogy az új amerikai vámok az első körben elkerülhetik Európát. Kanadát és Mexikót viszont nem. 

Lefordultak az olaj-jegyzésárak

A kőolaj ára tovább süllyedt az előző napi esés után: az amerikai WTI ára 2,1 százalékkal került lejjebb, a Brenté pedig 1,3-mal. Itt is a vámpolitika játszotta a szerepet: az, hogy nem jönnek azonnal Európa és Kína elleni intézkedések, csökkentette az olaj jegyzésárakat. Árnyalja viszont a képet, hogy a hónap végétől vámok lépnek életbe a mexikói és kanadai gáz- és olajtermékekre, amik emelhetik az amerikai árakat, mivel olajból az Egyesült Államok nettó importőr, Kanadából pedig nagy tételben vásárol gázt. 

Kiszámíthatatlanság és bizonytalanság, csak ez, ami biztos

A bizonytalanság tehát megmaradt, Trump színre lépésével nőtt a kiszámíthatatlanság és a geopolitikai kockázatok, ami kedvezhet az aranynak, amelynek árfolyama ennek megfelelően emelkedett kedden. 

A 10-éves amerikai kincstárjegy hozamának alakulása (%), az elmúlt 5 napon

A kötvénypiacon is nagy a csapkodás, de alapvetően folytatódik a hozamcsökkenés: a 10-éves hozam 4,55 százalék körül mozog. A vámtarifákból elméletileg magasabb infláció és lassabb gazdasági növekedés következik, utóbbi félelem miatt fordulhatott le kedden az ipari fémek (platina, réz, palládium) jegyzése.

A vámintézkedésben érintett devizák gyengülnek az amerikai dollárral szemben: a kanadai deviza egy, a mexikói pezó 1,3 százalékkal esett kedden. A belengetett ígéretek már november óta benne voltak a pakliban: mindkét deviza 4-4 százalékkal értékelődött le azóta. Az ING devizastratégája, Francesco Pesole szerint, ha több nap telik el anélkül, hogy Trump vámmal kapcsolatos megjegyzéseiben Európa is sorra kerülne, az támaszul szolgálhat az eurónak.

A forint jól helyezkedett, a magyar tőzsde lefordult

Az euró hátán a forint is képes volt erősödni, kora délután 411 volt az euró-forint, a dollárért 396 forintot kellett adni. A magyar tőzsde több nap csúcsforma után kedden leszerepelt, adják a befektetők a blue chip papírokat, dráma nincs, az elmúlt napok sztárpapírja (OTP) árfolyama 1,25 százalékos mínuszban is volt, de a Richter-Mol páros is lefele tart. A BUX délelőtt 86000 pont felett is járt, délutánra viszont a 85 ezer pont is elesett ideiglenesen. 

A magyar tőzsde szenvedésével szemben európai vezető börzéinek meg sem kottyantak az elmúlt 24 óra fejleményei, a német DAX és a londoni FTSE indexek is oldalaznak, vagy csak minimális mértékben csökkentek. Az autógyártók részvényei viszont megsínylették az új elnök beiktatását, a Stellantis árfolyama 1,4 százalékkal csökkent, a BMW-él 1,9 százalékkal, a Volkswagené pedig 1,3 százalékkal.

Az amerikai tőzsdeindexek emelkedéssel próbálkoznak: nyitás után az S&P 500 fél százalékos erősödést mutatott. A nap vesztesei egyelőre a 3,8-3,8 százalékos mínuszba kerülő Apple és Tesla részvények.

A kriptovaluták piacára is megérkezett a korrekció. Az előző napi 109 ezres árfolyamot kedden 103 ezer dollár alatti bitcoin követte. Trump beiktatási beszéde csalódást okozott azoknak, akik azt remélték, hogy utalást tesz a kriptovalutákkal kapcsolatos amerikai szabályozási rendszer változására.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!