Hatalmas lendülettel indította az idei évet a magyar tőzsde, a BUX index közel 7,5 százalékos pluszban áll, elsősorban az OTP húzza magával a piacot, amely átlépte a 24 000 forintos lélektani határt. A napon belüli maximum 24 050 forint volt, azok után, hogy a múlt héten több alkalommal is új történelmi csúcsokat döntött a bankrészvény.

Hétfőn az amerikai részvénypiac zárva tart, így a Donald Trump beiktatási beszédében elhangzottakra is csak kedden reagálhatnak a befektetők. Az előzmények jók, erős volt a péntek az amerikai tőzsdéken, s a bitcoin árfolyama is új csúcsra került. 

Meggyőző teljesítményével a magyar részvénypiac köröket vert a meghatározó piacokra és kis híján minden más részvényindexet megelőzött. 

Milyen állampapír?

Ezzel a magyar tőzsde 20 nap alatt nagyobb megtérülést biztosított a befektetőinek, mint a legmagasabb kamatozású magyar lakossági állampapír (Bónusz Magyar Állampapír: 6,9 százalék), vagy a legnagyobb hozammal forgó Magyar Állampapír (2041/A: 7,1 százalék). 

A lendület hétfőn délelőtt is kitartott a magyar tőzsdén, a BUX új csúcsra emelkedett, amivel az év elejéhez képest napközben 7,9 százalékos pluszban is járt. Az OTP idei teljesítménye (hétfőn délben már megközelítette a 11 százalékot) jobb, mint az európai bankszektor részvényeit összesítő Euro Stoxx Banks indexé, amely 7,8 százalékos árfolyamemelkedésre volt képes 2024 december 31-től.

Pillanatnyi sorrend: szlovén, magyar, macedón

A régióban azonban van a magyarnál is egy kicsivel jobb teljesítmény, a szlovén tőzsdeindex (SBITOP) már 8,1 százalékkal tartózkodik magasabb szinten, mint 2024 végén. Az európai dobogós helyzet percről percre változik, a harmadik hely pillanatnyilag a macedónoké, az MBI 10 index 7,6 százalékos pluszban van idén a hétfő délelőtti helyzet szerint. Ha kitekintünk a globális piacokra, a venezuelai tőzsdeindex mutat kiugró értéket (12 százalék plusz), de az emelkedés fele a helyi fizetőeszköz dollárral szembeni 6 százalékos leértékelődését tükrözi. 

Az európai dobogóra nem fértek fel ugyan, de lendületesen indult 2025 a ciprusi, az olasz, a horvát, valamint a svéd tőzsdéken is. 

A vezető indexek pedig így állnak idén:

  • Nasdaq 100 (USA) : 2,2 %
  • S&P 500 (USA) : 2,2 %
  • DAX (NSZK): 4,5%
  • FTSE 100 (Egyesült Királyság): 3,1 %

Beárazták: történelmi csúcsra tört a bitcoin

Szélsebesen magasodott minden idők legmagasabb értékére a BTC, melynek árfolyama már a 110 ezer dollárt karcolta. Trump elnökségét árazták be a kriptobefektetők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!