A kamionok, nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik – tette egyértelművé szerdai közleményében a Lázár János nevével fémjelzett Építési és Közlekedési Minisztérium hétfőn, összefüggésben május elsejével.
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án, szerdán 22 órától május 1-jén, csütörtökön 22 óráig lenne érvényben – írta az ÉKM.
Megjegyezték, hogy a hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.
A Lantos Csaba vezette Energiaügyi Minisztériummal összhangban kiadott tájékoztatás szerint
szakmai kezdeményezésre függesztik fel a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamra. Így az május 1-jén 6 órától 22 óráig lesz érvényben.
– ismertették.
Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat – áll a tárca közleményében.
Felfüggesztik a kamionstopot a május elseje előtti éjszakára
Szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az május 1-jén 6 órától 22 óráig lesz érvényben. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért